Hírek

Válogatott hátvéddel bővült a Szpari kerete – hivatalos

A Puskás Akadémiából érkezett a védő.

Újabb játékossal bővült a Nyíregyháza Spartacus kerete – olvasható a hivatalos honlapon. A klub vezetése mindenben megállapodott Forró Gyulával, így a szélső védő csatlakozik a Szlovéniában edzőtáborozó csapathoz. A labdarúgó többek között az MTK-ban, Kecskeméten, Újpesten, legutóbb pedig a Puskás Akadémiában játszott, és háromszor szerepelt a magyar válogatottban is Finnország, Oroszország és Litvánia ellen. Ma minden szükséges papírt aláírtak a felek Budapesten, hogy a labdarúgó már holnap utazhasson a roglai edzőtáborba.

– Úgy érzem kellett ez a váltás, és örömmel mondtam igent a Nyíregyháza megkeresésére. Mindkettőnknek közösek a céljaink, szeretnénk az élvonalban szerepelni, én pedig azon leszek, hogy ehhez segítsem a klubot. Nagy bennem a bizonyítási vágy! A Szparinál minden feltétel adott, a szakmai stábot látva pedig optimista vagyok. Holnap Bene Ferenccel utazom Szlovéniába, és csatlakozok a többiekhez – mondta Forró Gyula.

A labdarúgóval 2+1 éves szerződést kötött a Spartacus, és a védő a 23-as számú mezben játszik majd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.