Hírek

Kalmar-Örebrö

Kalmar-Örebrö 1!

Alsóházi ütközetet rendeznek ma a svéd másodosztályban. A házigazda otthon tartja a pontokat!
A Kalmar nagyon beragadt a rajtnál, a pirosak 11 fellépésen mindössze 8 egységig jutottak a pontvadászatban. Hazai környezetben 2-1-3-as sort hoztak össze, győzelmeiket közvetlen riválisaik ellen szerezték. Az egyiket épp legutóbb, amikor is egy négymeccses vereségsorozatra tettek pontot: magabiztos játékkal gázoltak át a Sunsdvallon (3-0). Peter Swärdh vezetőedző nincsen könnyű helyzetben, ugyanis sok a sérült a társulatban: minden csapatrészben lesz kimaradó ezúttal is, viszont jó hír, hogy a rutinos brazil támadó, Romario Pereira Sipião elkapta a fonalat, s immár négy gólnál jár.
Az Örebrö tavaly a középmezőnyben zárt, ez lenne ezúttal is a cél – jelenleg 12 ponttal a 12. helyen állnak a zöld-piros-feketék. Az alakulat vendégségben eddig nem remekel, két remi mellett háromszor kikapott, a két iksz a kiesőjelöltek ellen jött össze. Nem volt jó passzban Alexander Axén legénysége, ugyanis április közepétől egy hét mérkőzésből álló nyeretlenségi szériát produkált, de két hete a Halmstadnál remiztek, majd verték otthona Siriust. Betalált a télen igazolt támadó, Igboananike, aki felépült korábbi sérüléséből. Most már csak egy csatár és egy bekk áll bevetésre készen.
A Kalmarban még mindig több a hiányzó, viszont azért otthon muszáj nyernie a kiscsapatok elleni mérkőzéseket, különben bajba kerülhet. Ma erre jó alkalom nyílik, ugyanis az Örebrö nem veszélyes idegenben. Mi a hazaiaknak szavazunk bizalmat, tippünk így: 1-es!

Stabaek-Lilleström Mindkét csapat szerez gólt! +2.5!

A vendégek felszálló ágban vannak, megnehezítheti a Stabaek dolgát…
A Stabaek tavaly alig maradt bent az első osztályban, a gárda csak egyetlen ponttal gyűjtött többet a már kieső Bodónál. Az idei évadot jobban kezdték a kék-feketék, jelenleg az 5. helyen állnak 18 ponttal, 3-2-1-es hazai mérleggel. Toni Ordinas vezetőedző alakulata túlélte a kupafordulót is: ha hosszabbításban is, de azért kicsikarták a győzelmet az alacsonyabb osztályú Nottoden vendégeként (1-4). Előtte aMoldénél simán kikapott, otthon pedig nem bírt a sereghajtó Vikinggel. A társaság tehát nincs topformában, és hiányzói is lesznek a szakmai stábnak a középpályáról és a csatársorból egyaránt.
A Lilleström kezd életjelet adni magáról. A sárga-feketék ugyan sikerrel kezdték a bajnokságot, de utána gödörbe kerültek. Biztató hír, hogy az utolsó négy tétmeccsükön nem kaptak ki – a Ronsenborggal Trondheimben remiztek, otthon alaposan elpáholták a Tromsőt, emellett két sikert könyveltek el a kupában is. Még mindig csak a 15. helyen tanyáznak, 11 egység áll a nevük mellett, de egy sikerrel máris a középmezőnyben találnák magukat. Vendégként 1-2-2-es sort produkáltak eddig, említésre létő tény, hogy mind az öt túrájukon betaláltak Knudtzonék. A keretben egy kapus nem lesz bevethető.
Tavaly mindkétszer az aktuális vendég örülhetett 2-1-gyes eredménnyel. Ma is látunk fantáziát a találatokban, mindkét háló megzörrenhet!

Olvasói sztorik