Hírek

Vasas-Ferencváros

Vasas-Ferencváros 2-es és mindkét csapat szerez gólt!

Bár a kupadöntőkben rendre óvatoskodnak a csapatok, ma nem erre számítunk. Mindkét háló megzörren majd, és a végén a ferencvárosiak örülhetnek majd!
A hétvégén véget ért a pontvadászat a honi élvonalban, a szezon utolsó mérkőzését, a kupa döntőjét pedig a 3. és a 4. helyezett játssza. A Vasas számára tán csalódást is jelenthet a végső helyezés, már mondjuk egy éve bőven kiegyeztek volna ezzel a pozícióval az angyalföldiek. A piros-kékek remek őszt futottak, tavasszal viszont többször is botlottak, így a Kispest-Videoton párostól ugyan leszakadtak, de a Ferencvárost végül sikerült maguk mögé utasítaniuk. A kupában is jól teljesített Michael Oenning alakulata, talán csak az Újpest elleni negyeddöntő-visszavágón kellett izgulniuk Remiliéknak – akkor idegenben lőtt góllal léptek tovább Debreczeniék. Az elődöntőben a Mezőkövesdet simán lealázták Saglikék, akik a bajnokság hajrájára is összekapták magukat. Három mérkőzést vívtak meg veretlenül, így tudták bebiztosítani a bronzérmet.
A Fradi ma megmentheti a szezonját, ugyanis a 4. hellyel konkrétan mindenki elégedetlen a klubnál. Doll mester gárdája totálisan szeszélyes volt mindvégig, csak fellángolásaik voltak Bödééknek. Az új játékosok többsége nem jelentett valós erősítést, így a zöld-fehérek sokszor csak bukdácsoltak. A német szakvezető is elveszítette olykor a fonalat, rengeteget bírózott. A kupában szerencséjük volt Geráéknak, mert igazán komoly ellenfélnek csak a DVTK számított, az elődöntőben a Budafokkal csak edzőmeccset vívtak Vargáék.
Mindkét együttes inkább támadásban volt erős, a Vasas 50, a Fradi 54 gólt lőtt a bajnokságban, előbbi 40, utóbbi 44 találatot kapott. Az egymás elleni mérkőzéseik közül a Groupamában rendezetteket a Vasas nyerte meg mindkétszer 2-1-re, a Vasas pályaválasztásával 2-2 lett a végeredmény.
Ezúttal is a Groupamában randevúznak a csapatok, és ismételten várunk gólokat. Ugyanakkor most már a Ferencvárosnak ki kell, hogy jöjjön a lépes! Hajnalék jó meccsen verik Gaálékat! Tippünk így: 2-es és mindkét csapat szerez gólt!

JJK-Kuopio 2!

Bár a kiscsapat megszerezte első sikerét a minap, ma megadja magát a dobogós vendégeknek!
A JJK újonc a ligában, beragadt a rajtnál, első sikerére egészen a 9. fordulóig kellett várni, ekkor az Ilvest győzték le Etockék 3-1 arányban. Előtte viszont csak két iksz jött nekik össze, így legutóbbi győzelme ellenére is az élvonal utolsó helyén tanyáznak a piros-kékek 5 ponttal. Hazai környezetben 1-0-3 a mérlegük, valamennyi otthoni találkozóján betalált az együttes, más kérdés, hogy a 6 rúgottra 12 kapott gólt társult. Juha Pasoja vezetőedző egy balszélsőre és egy belső védőre nem számíthat sérülés miatt, eltiltottja nem lesz a társulatnak.
A Kuopion Palloseura tavaly a 7. helyen zárt, nagyon stabil volt a védekezése, a télen erősített, és ez egyelőre látszik is a sárga-feketék teljesítményén. A 2. helyen tanyáznak jelenleg, 17 egységig jutottak, idegenben három siker mellett egyszer remiztek és egyszer kaptak ki. A formájukra nem lehet panasz, a legutóbbi öt bajnokijukon 13 pontot húztak be. A januárban kinevezett Jani Honkavaara vezetőedző szinte az egész csapatra számíthat, a KUPS ismételten három támadóval rohamoz majd.
A Kuopion egyik kedvenc ellenfelével találkozik, az elmúlt négy egymás elleni meccsüket egyaránt a sárga-feketék nyerték meg. Ma is a vendégeknek szavazunk bizalmat, az újonc pont nélkül marad. Tippünk így: 2-es!

Olvasói sztorik