Hírek

Pescara-Palermo

Pescara-Palermo Mindkét csapat szerez gólt!

A kiesett csapatok csatájától gólváltást remélünk…
Egyik együttes sem ilyen szezonról álmodozott egy esztendeje. A delfinek a másodosztályból érkeztek a Serie A-ba, de az gyorsan kiderült, hogy a várhatóan nem töltenek sok időt a legjobbak között. Oddo mesterrel a kispadon mélyrepülésben volt a társulat, majd jött Zeman, akivel szintén nem sikerült a megújhodás. De az okokat nem is a kispadon, hanem sokkal inkább az öltözőben kell keresni: a játékosállomány egyszerűen kevés volt. A kék-fehérek 14 egységig jutottak, otthon 1-5-12-es mérleget hoztak össze, egyedül a Genoát tudták elverni Caprariék. A védelem botrányosan gyengén teljesített, 79 gólt kapott, ezzel ligaelső. A formájuk pocsék, öt vereségből fordulnak a mai ütközetre. Benali eltiltott, Stendardo és Pepe továbbra is sérült. Bovo ugyen kihagyott edzéseket, de várhatóan ott lehet a védelem tengelyében.
A Palermónál is jöttek mentek az edzők, sőt, még tulajdonost is váltott a klub, e kavalkádnak pedig velejárója lett a kiesés. A szicíliaiak valamelyest jobban teljesítettek mai ellenfelüknél, 20 pontig jutottak, és legalább öt meccset frankón megnyertek. Sokáig otthon el voltak átkozva Sallaiék, képtelenek voltak akár remizni is, de a hajrára azért kicsit összekapták magukat a rózsaszínűek. Idegenben 2-5-11-es mutatót produkáltak Diamantiék, védelmük sokat hibázott, 20 rúgott találatukra 45-öt kaptak a túrákon – ezzel ők is listavezetők… Az utolsó három bajnokijukon nem kaptak ki Rispoliék, két hazai fellépésüket behúzták, közben ikszeltek a Chievónál. A Rajkovic, Embalo és Gazzi sérült, Jajalo viszont visszatérhet az eltiltásból. A 3-5-1-1-es felállást alkalmazzák a szigetlakók, elől Nestorovski, mögötte Diamanti szerepel majd.
Nincs tétje a találkozónak, így akár jó meccset is játszhatnak a felek. Szerintünk a gólváltásnak realitása van – két ilyen védelem képes mindenre. Tippünk így: mindkét csapat szerez gólt!

Cittadella-Carpi Mindkét csapat szerez gólt!

Megkezdődik a play off a feljutásért. A házigazdában benne van a gól, elől is, hátul is, gólváltással kalkulálunk…
A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, az alapszakaszban jobban szereplő Cittadella lesz a pályaválasztó.
A bordó-kékek a 6. helyen zárták az alapszakaszt a Serie B-ben, így jogosultak a play offra. Roberto Venturato együttese otthon erős volt (13-2-6), 37 gólt rúgott, ezzel a második legeredményesebb volt saját közönsége előtt. 23-szor mondott csődöt a védelem a Stadio Pier Cesare Tombolatoban, ez is soknak tekinthető viszont. A társulat a bajnokság finisében hullámzó teljesítményt nyújtott, vereségek és győzelmek követték egymást, az utolsó játéknapon a Virtus Entellánál kiadós vereségbe szaladtak bele Ioriék (4-1). A támadójáték megfelelően működött dacára annak, hogy a házi gólkirály április vége óta nem bevethető, és ma is kimarad a keretből. Litterin kívül még a középpályán és a védelemben lesz hiányzó. A felállás nem változik (4-3-1-2).
A Carpi tavaly esett ki az élvonalból, a cél a visszajutás volt, és eleinte jól is mentek Fabrizio Castori fiai. Viszont jött a tél, és ekkor válságba került a piros-fehér alakulat. Sorra jöttek a vereségek, így a tavasz végén még a rájátszást érő pozíció is veszélybe került. A hajrát rendesen megtolták Lasagnáék, nem kaptak ki az utolsó öt bajnokin, így végül odaértek a 62 ponttal a 7. helyre. Vendégségben 7-5-9-es mérleget hoztak össze Mbakoguék, akik a túrákon 17 rúgott góljukra 24-et kaptak. A kereten egy jobbszélső sérült, de ő nem számít alapembernek. A 3-4-3-as alapfelállás várhatóan kicsit óvatosabbá alakul, 5-4-1-gyé formálódhat alkalomadtán.
Nagyon nem lesz értelme óvatoskodni, hiszen a továbbjutás egy meccsen dől el. Tippünket elsősorban a Cittadellára alapozzuk, a házigazda gólképes elől is, hátul is. Mi erre fogadunk: mindkét csapat szerez gólt!

Olvasói sztorik