Hírek

Swansea-WBA

Swansea-WBA 1!

A hattyúk bebiztosították a Premier League-tagságot, ma pedig szépen búcsúznak el szurkolóiktól.
Nem volt egyszerű éve a walesi alakulatnak. A fehérek megnyerték ugyan az első mérkőzésüket, viszont a következőre egészen november végéig kellett várni… A pocsék ősz után jött a menedzserváltás, Paul Clement ült le a kispadra, és a téli átigazolási időszakban azért sikerült megerősíteni a keretet (Olsson, Ayew, Narsingh). Llorentéék márciusban ismét hullámvölgybe kerültek, de ezt az utolsó négy bajnokijukon korrigálták: szereztek 10 egységet, így letutizták a bennmaradást. 38 ponttal a 17. helyről várják a zárófordulót, a Liberty Stadium-ban 7-3-8-as mérleget összehozva. A keretben Dyer, Montero, Rangel és Routladge nem áll rendelkezésre.
A birminghami alakulat igazi középcsapat volt az idén, 45 ponttal a 9. helyen áll, előre és hátra sem kellett tekintgetniük a csíkosaknak. A szezon végére rendesen beleszürkültek a mezőnybe Tony Pulis fiai, akik legutóbb március közepén ünnepelhettek győzelmet, utolsó hét Premier League-összecsapásukból hatot elveszítettek, az utolsót a héten a Mancheseter City vendégeként (3-1). 2016. december 31-én győztek vendégként utoljára bajnokin… Motiválni már nehéz Livermore-ékat, akik idegenben amúgy sem voltak meggyőzőek (3-7-8). Rondon, Matt Phillips és McAulay sérülés miatt nem lehet ott a pályán.
A Swansea lendületben van, otthon léphet pályára, a WBA-nak pedig amolyan kötelezettség kategóriába tartozik a mai fellépés. A hattyúk szerintünk szépen búcsúznak, és behúzzák a három pontot. Tippünk így: 1-es!

Sassuolo-Cagliari 1-es és +2.5!

Gólgazdag meccsen tartja otthon a pontokat a Sassuolo!
Felemás érzésekkel tekinthet vissza a szezonra a zöld-fekete alakulat. Tavaly az élmezőnyben zárt, bejutott az EL csoportkörébe, ám ott nem tudott maradandót alkotni, és ezzel párhuzamosan gyemén szerepelt a Serie A-ban is. Ősszel még sérüléshullám is sújtotta Eusebio Di Francesco alakulatát, amely mindvégig a Serie A második felében tanyázott – jelenleg is a 14. helyen áll 43 egységgel. A Mapei Stadionban nem voltak félelmetesek Politanóék, mérlegük csak 6-3-9. Az utolsó hat bajnokijukon viszont jól teljesített a gárda, megőrizte a veretlenségét, a múlt vasárnap Defrelék például az Internál is diadalmaskodtak (1-2). Duncan, Mazzitelli és Pellegrini sérült, ettől függetlenül marad a 4-3-3-as felállás, a támadósorban a Berardi-Iemello-Politano trió kezd.
A Cagliari gyorsan bebiztosította a bennmaradást, így a szárdok tulajdonképpen már nyugodtan futballozhattak tavasszal. Massimo Rastelli vezetőedző jó kis csapatot pakolt össze a szigeten, Sauék elsősorban otthon vitézkedtek, vendégként szerény, 3-2-13-as mutatót hoztak össze. A támadójátékkal nem volt gond, Boriello sokadvirágzását élte, viszont a védelem, no az nem állt a helyzet magaslatán az esetek többségében. Gólkülönbségük 51-69, ez azért beszédes adat, over/under statisztikájuk 24/12. A formájuk kiszámítható: az utolsó három hazaijukat behúzták, vendégként mindhármat elbukták. A szárdoknál ezúttal Melchiorri, Ceppitelli és Dessena marad ki a keretből sérülés miatt.
Karácsony előtt két nappal fordulatos mérkőzésen a Cagliari 4-3-ra verte a Sassuolót. Ma inkább a zöldeket érezzük esélyesebbnek, no és persze várunk gólokat, legalább hármat!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik