Hírek

Elfsborg-Malmö

Elfsborg-Malmö +2.5!

A házigazda védelme még nem állt össze, viszont az előrejátékban erősek. A címvédő ellen eseménydús kilencven perc várható…
A 7. fordulót rendezik a svéd élvonalban, hétfőre pedig egy rangadó is maradt. A bajnoki cím védője az Elfsborg otthonába látogat. A házigazda szeszélyesen kezdte az évadot, majd a folytatásban sem lett kiszámíthatóbb. Elképesztő “hullámzásra” képes a borasi alakulat még akár egy mérkőzésen belül is. Erre a legjobb példa a múlt heti, Ostersund elleni 4-4-re végződött ütközet, amelyen 2-0-ról fordított 2-4-re az ellenfél, a vége pedig 4-4 lett. Magnus Haglund együttese minden kimenetelt eddig kétszer játszott, így 8 egység áll a neve mellett, viszont stabilan hozza a gólokat – elől is és hátul is. Találati mutatója 14-11, csak egyszer nem jött a +2.5-ös opció a meccseiken. A védelem ezúttal sem lesz masszívabb, ugyanis egy belső bekk eltiltását tölti majd, egy másik pedig sérült…
A Malmö 6 fellépésen 14 pontot húzott be, így az élről várhatja a folytatást. A kék-fehérek idegenben két iksz mellett egyszer nyertek, tán a Kalmar elleni remi tartozott a csalódás kategóriába. A formája jó, legutóbb az Örebrőt verte a társaság hátrányból fordítva. Magnus Pehrsson svéd viszonylatban masszív kerettel dolgozhat, amely a télen tovább erősödött: két támadó is érkezett, és mindketten remekül épültek be az együttesbe. Eltiltott nem lesz, egy bekk viszont huzamosabb ideje sérült. A 4-4-2-es hadrend jól működik, a rutinos Rosenberg pedig sokadvirágzását éli.
A Malmö a találkozó esélyese, de a Kalmar bebizonyította, hogy stabil védekezéssel elcsíphető pont a bajnoktól. Viszont a borasiaknak épp a hátsó alakzata ingatag – így inkább a találatokra megyünk rá, tippünk tehát: +2.5!

Lens-Strasbourg Mindkét fél betalál!

A francia másodosztály rangadóján jó eséllyel megzördül minkét háló!
A 36. fordulót rendezik a francia második vonalban. A házigazda a feljutásra hajt, jelenleg a 6. 58 egységgel, de lemaradása nem jelentős, ha ma nyerne, akkor felugorna a dobogóra. Odahaza 8-5-4-es mérleggel rendelkezik, ehhez 24-17-es gólkülönbség párosul. A formája nem éppen ideális, az utóbbi hetekben háromszor is kikapott, viszont a 35. fordulóban legyőzte a sereghajtót a hajrában bevitt találatokkal (Laval 2-0). Alain Casanova vezetőedzőnek nem kell friss sérülttel és eltiltottal számolnia a mai összecsapáson.
A Strasbourg az élről várhatja a találkozót, a piros-kékeknek 62 pontjuk van. Nem dőlhetnek viszont hátra, hiszen a riválisok lőtávolon belül vannak. Idegenben azért sebezhető a listavezető, erről az 5-6-6-os mérlege is tanúskodik. A társulat remekel az elmúlt másfél hónapban, március közepe óta hét bajnokin maradt veretlen, és ezek közül hatot megnyert! Thierry Laurey együttesének jó a sorsolása, a mai meccs után ugyanis motiválatlan középcsapatokkal találkoznak majd Blayacék. Az alapcsapatból mindenki bevetésre készen áll, eltiltott és sérült sincs jelenleg a keretben.
Mindkét együttes számára létfontosságú a három pont, így nyílt játék várható a felektől. A Strasbourg támadósora veszélyes, ugyanakkor a Lens otthon bárkire veszélyes lehet. A gólváltásban látunk leginkább fantáziát, mi erre fogadunk!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik