Hírek

Millwall-Scunthorpe

Millwall-Scunthorpe +2.5!

Az osztályozó első mérkőzésén gólokat várunk, legalább hármat!
Befejeződött a bajnokság az angol harmadik vonalban, hőseinknek nem jött össze az egyenes ágon való feljutás, miután a Sheffield United és a Bolton ebben a kiírásban jobbnak bizonyult náluk. A Millwall a 6., a Scunthorpe pedig a 3. helyen zárt – az oda-visszavágós elődöntő után a Fleetwood-Bradford győztesével meccs majd a továbbjutó a Wembley-ben.
A Millwall 73 egységig jutott a bajnokságban, a The Denen 13-6-4-es mérleget hozott össze, 34 gólt rúgott, 17-et kapott. A brigád az ősszel sokat hibázott, viszont decembertől szédületes sorozatot futott, menetelt az FA Kupában is, ám a szezon végére kissé megfáradt Neil Harris menedzser alakulata. Becsúsztak már vereségek, az utolsó három fellépésük közül kettőt is elveszítettek a kék-fehérek, de a legfontosabb ütközetet mégis sikerrel vívták meg a Bristol Rovers otthonában: 4-3-ra nyertek Craigék, így megtartották 6. pozíciójukat a Southend előtt. Az alapcsapatból mindenki bevethető, a felállás marad a 4-4-2, elől Gregory mellett Morison kaphat szerepet.
A Scunthorpe 82 ponttal zárt, a Boltontól csak néggyel maradt el, de így a piros-kék-fehérekre play off vár. A társulat nagyon megnyomta a bajnoki hajrát, az utolsó öt találkozójukon egyaránt diadalmaskodtak. Vendégként azért szeszélyesen teljesített az együttes, 10-4-9-es adatsorukhoz 34-32-es gólkülönbség társult. A tavaly áprilisban kinevezett Graham Alexanderrel elégedettek az elöljárók, az előző kiírásban ugyanis éppen hogy, de lecsúsztak a rájátszásról. A keretben egy támadó és egy középpályás bajlódik sérüléssel.
Az idén kétszer találkoztak a felek, és mindkétszer a hazai alakulat diadalmaskodott – ebben a felállásban 3-1 lett a vége (a másik 3-0). A Millwallnak 25/21, a Scunthorpe-nak 29/17 az over/under mutatója. Ma is nyílt küzdelmet és találatokat várunk – legalább hármat! Tippünk így: +2.5!

Midtjylland-Bröndby Mindkét csapat szerez gólt!

A dán kupa elődöntőjében mindkét háló megzörrenhet majd jó eséllyel!
Már az elődöntőket rendezik Dániában is a kupasorozatban. A bajnokság két élcsapata találkozik egymással, a fináléba kerülés pedig egy mérkőzésen dől el. A sorsolás ezúttal a Midtjyllandnek kedvezett, a mérkőzést a MCH Arénában rendezik.
Öt forduló van hátra a bajnokságból, a házigazda őrzi 3. helyét, előre nem nagyon léphet, mögötte viszont többen is ácsingóznak a pozíciójára. Hazai környezetben 7-5-3 a mérlege, a formája hullámzó, legutóbb győzött. A kupában eddig egy kiscsapatot és az Aalborgot búcsúztatta vendégként. Jellemzően gólos csapat, a bajnokságban 31 fellépésén 55-39-es gólkülönbséget produkált, és rendre jött a +2.5-ös opció is. Jess Thorup vezetőedző egy belső védőjére nem számíthat, sérülés miatt le kellett cserélni a szombati meccsen.
A Bröndby erős szezont futott, de az FC Copenhagent ezúttal nem lehetett befogni – a bajnok lesz a kupában is az ellenfél, mivel a fehérek már sikerrel megvívták másodosztályú ellenfelükkel szemben a másik elődöntőt. A sárga-kékek 2. helyét nem fenyegeti veszély, ez automatikus Európa Liga-indulást ér majd a végelszámolásnál. A társulat vendégként is erősnek bizonyult (9-4-2), idegenben legutóbb novemberben kapott ki még Odensében. A kupában az előző körben megizzadt a csapat, a Randers ellenében csak a hosszabbításban sikerült kivívni a továbbjutást. Alexander Zorniger vezetőedző egy védővel és egy középpályással nem számolhat a fontos ütközetben.
Az egymás elleni mérkőzések az elmúlt években rendre sok találatot hoztak, a bajokságban itt 3-3 lett a végeredmény, a Bröndby otthonában 3-2 és 2-1 lett a végeredmény. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, így nem várunk óvatosságot a csapatoktól. Érzésünk szerint mindkét fél betalál majd, mi erre fogadunk!

Olvasói sztorik