Hírek

Norrköping-Jönköping

Norrköping-Jönköping +2.5!

Gólos ütközetet vívhat egymással a két gárda!
A tavaly bronzérmes nem kezdte jól az idei pontvadászatot. A kékek négy fellépésen 6 egységig jutottak. A Hammarbyt legyűrték, aztán viszont az Ostersund és a Sirius is legyőzte Jens Gustafsson alakulatát. A legutóbbi meccsüket viszont behúzták Fjolusonék, ekkor a Hacken vendégeként nyertek. Közben nagy kudarc is érte a klubot: a kupa fináléjában simán 4-0-ra kikapott a brigád az Ostersundtól. A télen volt mozgás a keretben, jobbára a középpályára és a támadószekcióba érkeztek futballisták. Többen a kezdőben is kaptak már helyet, bár még kell idő, hogy összeálljon a csapatjáték. Otthonukban eddig egyszer nyertek és egyszer veszítettek. A keret nem lesz teljes, egy kapus, egy bekk és két középpályás is sérüléssel baljódott.
A Jönköping az előző évben még a kiesés elkerüléséért küzdött, elsősorban pocsék támadójátéka miatt. A télen igyekeztek ebbe a csapatrészbe minőséget vinni a klub elöljárói, és eddig jónak is tűnnek az új igazolások. Eddig minden meccsen betaláltak Jimmy Thelin fiai, ez eddig négy találkozón hét egységet ért – igaz, valamennyi alkalommal bevették a kapujukat, és mindannyiszor jött a +2.5-ös opció. A társulat felszálló ágban van, az utolsó két bajnokiját behúzták a fiúk. Egy rutinos középpályás sérült, az idei kiírásban még nem is tudott pályára lépni.
A két együttes közül a hazaiak az esélyesebbek, ám a találatokban inkább látunk értéket. A Jönköping is beveheti a házigazda kapuját, ám ezzel nem szereznek pontot. Tippünk így: 2.5!

Athletic Bilbao-Betis 1-es és +2.5!

A baszkok motiváltak lesznek, és a San Mamesben ritkán hibáznak: ma gólos meccsen verik a délieket!
Erensto Valverde alakulata 56 egységével a 6. helyre jött fel a La Ligában, hétfői, Eibar elleni diadalával már 5-2-9-esre kozmetikázta idegenbeli statisztikáját. A piros-fehér-feketék jó passzban várhatják a mai ütközetet, ugyanis legutóbbi öt fellépésükből négyet behúztak, csak a Villarrealnál adták meg magukat. Adurizéknak minden pontra szükségük van, hiszen többen is pályáznak az EL-t érő pozícióra. A San Mamesben 12-3-2 (33-16) brutális a mutatójuk. A keretben csak Elisundo bajlódott kisebb sérüléssel, az alapcsapat bevetésre készen áll.
A Betis 37 pontig jutott, biztosan marad benn a La Ligában. A sevillai együttes hullámzóan teljesít mostanság, az elmúlt másfél hétben a szebbik arcát mutatták Ruben Castróék: előbb az Eibart otthon, majd a Celtát idegenben nullázták le (2-0, 0-1). Vendégségben 4-1-11-es mérlegükhöz 16-32-es gólkülönbség társul, tehát a túrákon azért kapnak rendesen a srácok, egyedül Vígóban nem zörrent meg a hálójuk. Sanabria, Piccini és Antonio Adán sérülésből épül fel, szerepeltetésük kérdéses.
A baszkok lesznek a motiváltabbal, és Muniainák érvényesítik a papírformát. Nyer a házigazda, és lesz legalább három találat. Tippünk így: 1-es és +2.5!

Olvasói sztorik