Hírek

Jong Utrecht-FC Oss

Jong Utrecht-FC Oss +2,5! +3.5!

Két, tragikus védelemmel rendelkező alakulat csap ma össze – gólokból ezúttal sem lesz hiány…
Az utrechti fiatalok bennmaradtak a holland másodosztályban. Az alsóházban szerepel, de elsősorban elfogadható hazai teljesítményének (6-4-6) köszönhetően nem kell izgulnia az utolsó hetekben. 28 pontja van, gólkülönbsége 38-63, a formája pedig szeszélyes. Vereségek között olykor nyerni is szoktak Pronk mester fiai, március közepén az FC Eindhovent leckéztették meg odahaza (3-1), egy hete viszont könnyen megadták magukat az Ajax tartalék vendégeként (2-1). A keret nem lesz teljes, egy balszélső sérült, egy jobbszélsőt és egy bekket pedig felrendeltek a nagycsapathoz – előbbi egyben a társulat házi gólkirálya.
Francois Gesthuizent menesztették az Oss kispadjáról március közepén, helyére egyelőre a másodedző ült le. A rossz sorozatot a múlt héten meg is szakították a piros-fehérek, négy vereség után verték a sereghajtót (Achilles 4-0). 34 egységgel a 17. helyen áll jelenleg a gárda, amely idegenben 4-2-10-es mérleget tud felmutatni. Messze a legrosszabb védelemmel rendelkezik a csapat, összesített gólkülönbsége 59-84 – 32 bajnokin! Egy középpályás eltiltását tölti, egy kapus sérült. Ott lesz viszont a támadósorban a 31 találatot jegyző Boere.
A hazaiaknak 19/13, a vendégeknek 27/5 az over/under mutatója, a +3-5-re vonatkozóan az arányok így festenek: 13/19, illetve 19/13. Ősszel 4-2-re nyert otthon az Oss. Ma is bizalmat szavazunk a csatároknak, vagyis inkább a védelmeknek… Lesz három találat, de akár négy is!

Real Sociedad-Sporting Gijon 1-es és +1.5!

A kiesőjelölt ellen jöhet ki a gödörből a baszk alakulat…
Nincs jó passzban a San sebastiani alakulat: a gárda négy bajnoki óta nem tud nyerni, ebben a periódusban háromszor is kikapott, legutóbb a Vicente Calderonban, ami azért a bocsánatos bűn kategóriájába tartozik (Atletico Madrid 1-0). Előtte viszont stabilan menetelt Eusebio mester alakulata, sőt, a gyengébb időszak ellenére is még esélyes valamelyik EL-t érő pozíció megszerzésére. A forduló előtt a 7. helyen tanyáztak Graneróék 49 ponttal, az Anoetában 7-4-4-es mérleget produkálva. A kék-fehéreknél vannak fontos hiányzók, Illaramendi, Carlos Martínez és Agirretxe már huzamosabb ideje nem áll a szakmai stáb rendelkezésére.
A Sporting nagy bajban van, a piros-fehér-kékek a 18., kieső helyről futottak neki a 31. játéknapnak. Januárban érkezett a kispadra Rubi, aki azért tudott új impulzusokat adni a játékosoknak, ennek köszönhetően még él a remény a gijoniaknál. Lemaradásuk 5 pont volt a forduló előtt a Leganes-szel szemben. 22 egységig jutottak Castróék, ám vendégségben továbbra sem úgy jönnek az eredmények, ahogy az elvárható lenne (1-5-9). Az elmúlt hetekben biztatóan teljesítettek Traoréék, pontot hoztak Valenciából és Sevillából is, közben verték a Granadát, viszont a hétközi fordulóban otthon kaptak ki a Malagától. A középpályán ezúttal sem lesz bevethető a kreatív Moi Gomez, a támadósorból pedig Broja Viguera marad ki sérülés miatt. A horvát házi gólkirály, Cop is sérüléssel bajlódott, egyelőre az ő szerepeltetése is erősen kérdéses.
Mindkét alakulat számára fontos a mai találkozó. Azt gondoljuk, hogy a Sociedad végre kilábal a gödörből az idegenben hagyományosan gyenge gijoniak ellen. Emellett két-három góllal is nyugodtan kalkulálhatunk. Tippünk így: 1-es és +1.5!

Olvasói sztorik