Hírek

Deportivo La Coruna-Granada

Deportivo La Coruna-Granada 1-es és -4.5!

A kiesési rangadó végén a házigazda ünnepelhet majd!
Még nem lehet egészen nyugodt a Riazor népe, ugyanis a kék-fehérek még nem biztosították be száz százalékosan a bennmaradásukat a La Ligában. A gárda nem indult rosszul az ősszel, ám tavaszra elfogyott a szufla. Jött az edzőváltás, a választás Pepe Melre esett, és eddig – olybá tűnik – nem nyúltak mellé az elöljárók. A tar szakember összekapta a brigádot, négy mérkőzésen nyolc pontot szereztek Joseluék, ezzel elmozdultak a közvetlen veszélyzónából, viszont a két legutóbbi fellépésük már nem úgy sikeredett, ahogy azt eltervezték. Előbb peches körülmények között kaptak ki otthon Andone-ék a Celtától (1-0), majd a Valencia robogott át rajtuk a Mestallában (3-0). Jelenleg a 27 egységgel a 16. helyen tanyáznak Luxék, a már vonal alatti Gijon 22-vel következik. Ma ellenfele 19 ponttal az utolsó előtti… A Riazorban 5-4-5-ös mérleget produkáltak Navarróék, képesek szélsőségesen teljesíteni, verték a Barcát, de kikaptak például a Laganestől… A keretben egy kapus, egy középpályás és egy támadó sérült, eltiltott lesz Joselu.
A Granada sorsa egyre jobban kezd megpecsételődni, a déliek 19 egységgel a 19. pozícióból várják ugyanis a folytatást. Az októberben érkezett Lucas Alcazar sem tudott megújhodást hozni a csíkosaknak, a brigád idegenben képtelen eredményesen futballozni. A vendégmutatójuk 0-3-12, ehhez 11-44-es gólkülönbség társul – ez az adatsor mindennél többet elmond. A formájuk is pocsék: március elején noha legyőzték az Alavest, azóta viszont már négyszer is kikaptak – legutóbb a Barca nyert náluk 4-1-re. A keretben egy középpályás eltiltott lesz, egy ötgólos támadó pedig sérült. A bennmaradásra egyre kisebb az esély, a sorsolásuk nehéz – lassan már a Segunda Divisionra koncentrálhatnak Kravetsék.
Azt gondoljuk, hogy a Depor visszatalál a helyes útra, és fontos három egységet zsebel be a vendégként harmatos Granada ellenében. Gólzáporral azért nem érdemes kalkulálni, így a tippünk: 1-es és -4.5!

Wolfsburg-Freiburg 1!

A farkasok jobban teljesítenek az edzőváltás óta, kisebb hullámvölgyben lévő freiburgiak ellen tovább gyarapíthatják pontjaik számát.
Botrányosan szerepel az idei kiírásban a zöld-fehér alakulat. A 13. helyen tanyáznak 30 egységgel, az osztályozós Hamburgnak 29 pontja van… A hazai mérlege is kiábrándító, mindössze 4-2-7, a legkevesebb gólt rúgták saját létesítményükben, szám szerint 11-et, amelyre 17-tel válaszoltak az ellenfelek. Aztán érkezett február végén Andries Jonker, és vele feltámadtak Arboldék. Négy meccsen nyolc potnot szereztek, ebben a periódusban Mario Gomez hat találatot jegyzett – legutóbb a Leverkusen ellen néhány perc alatt hontett egy mesterhármast a világbajnok támadó. A forma tehát javuló tendenciát mutat, viszont lesznek fontos hiányzói a tá4rsulatnak. A védelem közepéből eltiltás miatt marad ki Luiz Gistavo, és a támadószekcióban is vannak sérültek.
A Freiburg újonchoz mérten jól szerepel, a fekete-fehérek egy erős ősz után most kissé visszafogottabban teljesítenek. A bennmaradáshoz szükséges pontok nagy része már rendelkezésre áll (35), így jelenleg a 8. pozícióból várhatja a folytatást, mindössze két pont mínuszban a már EL-es helyen tanyázó Köln mögött. Idegenben sokáig nagyin nem ment Niederlechneréknek, de azért tavaszra összeszedték magukat a fiúk (3-4-6). A formájuk nem az igazi, két iksz után a hétvégén nagyon kikaptak otthon a Brémától (2-5). A keretbe visszatér egy eltiltását letöltő bekk, viszont sérült még egy hátvéd és egy védekező középpályás.
Mario Gomez semlegesítése kulcsfontosságú feladat lesz a vendégeknek, ám nemcsak a hórihorgas center remek formájára alapozzuk tippünket. Az az érzésünk, hogy a házigazdának fontosabb lesz a mai mérkőzés, és az új trénerrel tudja is folytatni sorozatát a Wolfsburg, Tippünk így: 1-es!

Olvasói sztorik