Hírek

Az ellenségednek sem kívánod, amit Higuaín Nápolyban kapott

A Juventus csatáraként lépett pályára korábbi sikerei helyszínén – a szurkolók mezeket is gyártottak.

A Napoli nem tudott közelebb lépni az éllovas Juventushoz, a harmadik és az első csatája 1-1-es döntetlennel zárult az olasz Serie A 30. fordulójában. A mérkőzés pikantériáját nem csak a két rivális bajnoki helyezése szolgáltatta, hanem Gonzalo Higuaín szereplése is: az argentin csatár éppen a Napolitól távozott a Juve kedvéért tavaly nyáron.

A szurkolók nem is felejtették el a meccset amúgy végigjátszó csatár „árulását”: mezeket gyártottak, melyre a 71-es számot és a játékos nevét vasalták fel, valamint ezt a számot tartalmazó lapokat is osztogattak a lelátón, amit végig a magasban tartottak a mérkőzés során.

A Squawka azt is megfejtette, mit takar a misztikus két számjegy: az olaszok a lottóból kiindulva egytől kilencvenig minden számhoz egy-egy személyiséget rendelnek az álmok könyvében meghatározottak szerint, így jött a 71 is. Ami egész pontosan a „szar alak” jelzőt takarja.

Apropó, bélsár: így még inkább érthető, hogy Nápolyban miért került forgalomba – szurkolói hálózatokon keresztül – a klasszis csatár arcával díszített vécépapír.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik