Hírek

Dortmund-Ingolstadt

Dortmund-Ingolstadt (0-1) 1!

A múlt heti botlás után ma hazai pályán javít a Borussia!
Nem kis meglepetésre a múlt hétvégén pont nélkül maradtak a sárga-feketék a fővárosban (Hertha 2-1). Thomas Tuchel alakulata nem tudott mit kezdeni Dárdai szervezett együttesével – viszont azóta már sikerült javítaniuk Schürrlééknek: kedden 3-0-ra nyertek a Lotte ellen az elhalasztott kupanegyeddöntőben. Az említett ütközetben némiképpen tartalékos összetételben léptek pályára a dortmundiak, akik nemcsak a hazájuk kupasorozatában, hanem a BL-ben is állnak még. No de vissza a Bundesligára. A brigád a 3. helyen áll 43 egységgel, erőteljes 8-3-0-ás hazai mérleggel. Az idén eddig valamennyi tétmeccsüket behúzták Bartráék, a Leverkusen és a Porto különösen nagy pofonba szaladt bele a Signal Iduna Parkban (6-2, 4-0). A gárda nem tud a legjobb összeállításában szerepelni, ugyanis Dembele eltiltás, Götze, Reus, Burnic és Weigl pedig sérülés miatt nem léphet pályára. Marad a háromvédős szisztéma, az biztos.
Az Ingolstadt elkeseredett harcot folytat a bennmaradás kivívásáért, ám egyelőre nem áll nyerésre: csupán a 17. a tabellán, 19 egység áll a neve mellett – az osztályozós Hamburg már 26-nál tart. Érdekes, hogy idegenben jobban megy Maik Walpurgis együttesének, mérlegük 3-1-8. Az idén eddig egyszer győztek vendégségben, február közepén a Frankfurtot fosztották ki a piros-feketék, azóta viszont nem nyertek. Legutóbb otthon egy pontot azért elcsíptek Leckleék, a Köln ellen kétszer is hátrányból egalizálták az eredményt. De ikszekkel nem sokra mennek Matipék… Ma extrán nehéz feladat vár a társulatra, amelyből csak Hartmann, egy támadó hiányzik majd. Az ötvédős, óvatos hadrend marad, elől Lezcano és Lekle Kitteltől remélhet támogatást.
A Dortmund ki akarja javítani múlt szombati botlását, ehhez pedig nyernie kell saját közönsége előtt. Meggyőződésünk, hogy a hazaiak eredményes és látványos futballal rukkolnak majd elő ma este, és legalább kétgólos sikert aratnak a kiesőjelölt ellen. Tippünk így hendis H!

Las Palmas-Villarreal Mindkét fél betalál!

A kanáriknak a támadófoci az erősségük, gólváltás simán benne van a pakliban.
A szigetlakók 32 egységükkel a 12. helyről várják a folytatást. Különösebb céljaik már nem lehetnek Quique Setien fiainak a szezon hátralévő részére, hiszen a bennmaradás garantált, de az előrelépésre is csekély az esély. Hazai pályán jól megy a brigádnak, 7-5-2-es mérlege mellé 26-14-es gólkülönbséget pakoltak össze. A formája lehetne jobb is, február eleje óta mindössze egy mérkőzést nyertek meg Tanáék, két hete az Osasunát végezték ki (5-2). A múlt héten közel jártak az idegenbeli pontszerzéshez, de az Espanyol végül 4-3-ra behúzta a meccset. Mesa és Livaja letöltötte eltiltását, a keretben Castellano, Montoro és Macedo sérült. A 4-3-3-as hadrend marad, elől a Tana-Boateng-Jese trió rohamoz majd.
A Villarreal 48 ponttal az 5. harcban állnak a sárgák az EL-helyekért, sőt, még a 4. pozíció sem irreális cél, ugyanis az Atletico csak négy egységgel gyűjtött náluk többet. Vendégként 5-6-2-es sort tudnak felmutatni, a védelmük parádésan zár idegenben, gólkülönbségük 14-7 – a legkevesebb találatot szedték be a túrákon a ligában. A formájuk egészen pazar, sorozatban három bajnokit nyertek meg, legutóbb rangadón diadalmaskodtak Vígóban (0-1). A Asenjo és Cserhysev sérült még, Sansone viszont már ott lehet a padon. Elől Soldado társa Bakumbu lesz.
A Las Palmas bárkire veszélyes saját közönsége előtt – tuti, hogy betalálnak Boatengék. A Villarreal stabil védekezésből kontrázhat, és azért a kanárik védelme sem bevehetetlen. Nálunk a gólváltás a legjobbnak tűnő opció!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik