Hírek

Everton-WBA

Everton-WBA 1-es és +1.5!

A liverpooli alakulat otthon tartja a pontokat az EL-ért folyó küzdelemben!
Nagy harc folyik a nemzetközi porondot érő helyekért: az Everton a 7., a WBA a 8. pozícióból várhatja a mai összecsapást. A liverpooli alakulat otthonában erős, 44 egységéhez 8-4-1-es hazai statisztika társul a Goodison Parkban. Ronald Koeman alakulata pazar bajnoki sorozatot futott: Lukakuék karácsony óta őrizték veretlenségüket, ám e széria a múlt hétvégén megszakadt a White Hart Lane-en (Totenham 3-2). Aggodalaomra persze semmi ok, hiszen ezúttal ismét otthon léphetnek pályára Barkleyék. A keretben csak Bolaise és Besic sérült, így ütős tizenegyet vezényelhet pályára a holland menedzser. A múlt heti kezdőhöz képest kisebb változások lehetnek a csapatban, Mirallas és Enner Valencia ott lehet a gárdában.
A birminghami együttes eddig a várakozások felett teljesít, Tony Pulis társulata 40 pontos, vendégként 3-5-5-ös sort produkálva. McAuley-ék is jó passzban voltak, ám legutóbb a kiesés elől menekülő Crystal Palace nyert a The Hawthorns-ben – ez legutóbb december közepén a Manchester Unitednek sikerült. A 4-2-3-1-es felállás jól passzol a kerethez, elől Rondon, mögötte a Brunt-Morrison-Chadli trió kap szerepet, Livemore és Fletcher lesz felelős a labdaszerzésért. A kék-fehérek még odaérhetnek az EL-t érő helyre, ehhez viszont óriási hajrát kellene csapniuk. A sorsolásuk nehéz, a következő hetekben az Arsenallal és a MU-val is találkoznak Evansék. Matt Phillips az egyetlen sérült, az ő szerepeltetése kérdéses.
Az Evertont erősebbnek érezzük a WBA-nál, és a Goodison Parkban a kékek csak ritkán hibáznak. Ma Barryék sikerét várjuk, és ismerve a házigazda támadójátékát, a +1.5-ös opció is simán adható. Tippünk így: 1-es és +1.5!

Videoton-Diósgyőr (0-1) 1!

A fehérváriak alaposan elverhetik a szétesőben lévő miskolciakat!
Berg mester legénysége 41 ponttal vezeti az NB/I-et, a fehérváriak jól kapták el a tavaszi rajtot: az Újpestet és a Honvédot Felcsúton lesimázták, közben pedig remiztek a rivális Ferencváros ellen a Groupama Arénában. Felcsúton 8-1-2-es mérlegükhöz 32-8-as gólkülönbség párosul, Juhászék a DVTK-tól és a Vasastól kaptak ki, de még júliusban, szeptember közepe óta minden meccsüket megnyerték átmeneti otthonukban. A tabella eleje nagyon sűrű, mégy négy együttes pályázhat a bajnoki címre, így Viniciusék nem hibázhatnak. Géresi sérült, Varga eltiltott lesz, viszont visszatérhet Hadzic, aki a Kispest ellen “bűnhődött” öt sárga lapja miatt.
Miskolcon valami nem stimmel… A piros-fehérek pocsék szezont futnak, egy hete kirúgták Horváth Ferencet, jelenleg Vitelki Zoltán a megbízott tréner, az új szakvezetőt, Bódog Tamást hétfőn mutatják majd be hivatalosan. A tavaszt három zakóval kezdték, így nem is meglepő, hogy a 11., kieső helyen állnak. Mindössze 12 egység áll Ugraiék neve mellett, akik idegenben nagyon haloványul teljesítenek: 1-1-9 a mérlegük, gólkülönbségük a túrákon 10-29. A kupában még áll a DVTK, de ez sovány vigasz. Elek Kazahsztánba igazolt a héten. Eltiltott nem lesz a keretben, nagy kérdés, hogy Rados múlt heti bakijai után ki áll majd a borsodiak kapujában…
Ha van tükörsima 1-es, akkor szerintünk ez a meccs az. Lazovicsék remek formában vannak, és ez gólokban is megmutatkozik. Hendis Vidi-sikert várunk!

Olvasói sztorik