Hírek

Schalke-Borussia Mönchengladbach

Schalke-Borussia Mönchengladbach Mindkét csapat betalál!

A nyolcaddöntő első mérkőzésén gólváltással számolunk!
A Schalke eddig mindenfajta megerőltetés nélkül jutott el a legjobb 16 közé az EL-ben. A csoportját megnyerte, öt siker mellet csak a Saozburgtól kapott ki idegenben, de akkor mér nem volt tét a számukra. A következő kanyarban a PAOK-nál már idegenben eldöntötték a királykékek a legfontosabb kérdést, 3-0-ás sikerük után a Veltins Arénában már az 1-1 is elegendő volt a kényelmes továbblépéshez. A Bundesligában viszont közel sem ilyen meggyőzőek Markus Weinzierl fiai: csak a 13. helyen állnak, és otthon sem mindig meggyőzőek (6-2-4). A formájuk nem az igazi, kiestek a Német Kupából, és a pontvadászatban is vereséget szenvedtek, épp a mai ellenfelük vendégeként (4-2). A keret majdnem teljes lesz, Embolo már bekapcsolódott a közös munkába, Avdijaj viszont még nem épült fel. A háromvédős szisztéma kissé veszélyes, előttük hol egy, hol két védekező középpályás kap szerepet. Nagy kérdés, hogy ma melyik hadrendet alkalmazza majd a 42 esztendős szakember.
A Gladbach kispadján immár Dieter Hecking ül, és a rutinos tréner jól összekapta a zöld-feketéket. Sorozatban immár négy nyertes meccsnél tartanak, a Német Kupában bejutottak hamburgi sikerükkel a legjobb négy közé, az EL-ben sikerült Firenzében ledolgozniuk Stincléknek az otthon összeszedett egygólos hátrányt (0-1, 2-4), és a bajnokságban is kétszer győztek. A Bundesligában a 9. helyen állnak Raffaelék, lemaradásuk viszont már csak 3 egység a 6. Frankfurt mögött. Idegenben mostanában jól megy Sommeréknek, december közepe óta minden mérkőzésükön nyertek – ehhez pedig gólt, gólokat kellett lőniük a fiúknak. Kramer eltiltott lesz, ő fontos láncszem a középpályán, Doucoure sérült, Traore és Schulz bevetésére is kicsi az esély.
Egy vendégnek sem könnyű a Veltins Arénában, viszont a Mönchengladbach most nagyon egyben van. A gólváltás tűnik jó választásnak, mi erre fogadunk!

Gent-Genk 1!

A belga házi rangadón a Gent előny szerez a visszavágóra!
A Gent az EL-csoportkörében a 2. helyen zárt a hibátlan Sahtar mögött, 2-2-2es sort produkált, megelőzve így a Bragát és a Konyasport. Hein Vanhaezebrouck együttese a következő körben a Tottenhamet kapta ellenfélül, és a Ghelamco Arénában megszerzett egygólos előnyt sikerült megőriznie a White Hart Lane-en is! A 2-2-vel végződő visszavágó a legjobb 16 közé kerülést jelentette. A bajnokságban is jobban megy mostanság Perbetéknek, akik két győztes meccsel a hátuk mögött várják a mai ütközetet. Hazai környezetben jól megy a társulatnak, 11-1-2 a statisztikájuk, és a támadósorra sem lehet panasz: 29 fellépésen 42 találatot jegyeztek. Hiányzók lesznek a keretben, a középpályáról és a védelemből maradnak ki négyen.
A Genk megnyerte csoportját, a Bilbao-Rapid-Sassuolo trió előtt. Hazai pályán mindenkit megvertek Smattáék. A következő kanyarban az Astra ellen idegenben remiztek, otthon viszont 1-0-ra diadalmaskodtak. A gyengébb bajnoki rajt miatt edzőt váltott a klub, december óta Albert Stuivenberg irányítja a szakmai munkát – nem is rosszul. Azóta feljött a tabellán a gárda, ám idegenben még bőven lenne mit javítaniuk mérlegükön (3-3-8). A formája nem rossz, bár másfél hete az Anderlechtnél pont nélkül maradt a társulat. Minden csapatrészben van hiányzó.

Olvasói sztorik