Hírek

Norwich-Newcastle

Norwich-Newcastle Mindkét fél betalál!

A Championship rangadóján mindkét háló megzörrenhet…
A hazaiak tavaly még a Premier League-ben szerepeltek, ám ott könnyűnek találtattak, így maradt a második vonal. A feljutást célozták meg a kanárik, eleinte minden jól alakult, de október végétől december közepéig mély válságba került az együttes. A menedzsment kitartott Alex Neil menedzser mellett, és az idei esztendőben jobban is teljesítenek Nelson Oliveiráék. Feljöttek a 7. pozícióba, 50 egységük van, a play off már megint realitásnak tűnik. A brigád odahaza erős, a Carrow Roadon 11-1-3 a mérlege, gólkülönbsége pedig 34-13. csak kétszer nem talált be saját közönsége előtt. A keretben lesznek hiányzók, két középpályás sérült, egy pedig eltiltott.
A szakrák is újoncok a ligában, de ők sem terveznek hosszú távra a Championshipben. Rafael Benitez alakulata 65 egységgel az élne áll, idegenben erős, 11-1-3-as sorral. A fekete-fehérek támadójátéka erős, védelme stabil, ezt a 25-8-as vendég gólkülönbsége is bizonyít. A formája rendben van, miután kiesett a gárda az FA Kupából, egy iksz után két sikert könyvelhetett el. A keretben két középpályás és egy támadó sérült. Mitrovicék csak kétszer nem találtak be a túrákon.
Szeptember végén emlékezetes mérkőzésen győzött az United: 1-3-as hátrányból fordítottak Gouffranék 4-3-ra. Ma is a támadósorokban bízunk, szerintünk mindkét háló megzörren majd!

Sheffield Wednesday-Blackburn Rovers 1!

A házigazda a feljutásra hajt, célja eléréséhez nem hibázhat a kiesőjelölttel szemben!
A Sheffield jól nyomja, az előkelő 6. helyen áll 52 ponttal. A play offra nagy esélye van a kék-feketéknek, ám ehhez minden egyes egységre szükségük lesz. Odahaza, a Hillsborough Stadionban masszívak és félelmetesek Carlos Carvalhal fiai, mérlegük 10-1-3, a védelem pedig különösen jól zár, gólkülönbségük 21-11. A formája biztató, a Brighton elleni vesztes rangadó után jött egy iksz, majd két siker – ezeken a találkozókon gólt sem kaptak Hunték. A keretben egy támadó még eltiltását tölti, rajta kívül viszont mindenki bevethető.
Az egykor szebb napokat megélt Rovers jelenleg a Championshipben való bennmaradásért küzd. A helyzete közel sem rózsás, a 22., kieső helyen áll 29 egységgel. Vendégként reménytelen a statisztikája, 2-3-9, gólkülönbsége 13-23. A kék-fehérek mellett szól, hogy az FA Kupa 5. fordulójába jutottak, majd a Manchester United vár a gárdára, és az előző két bajnokin nem kapott ki. Owen Coyle menedzser minden alapemberére számíthat, így ott lesz a kezdőben a jó passzban lévő Graham-Gallagher csatárpáros is.
Szeptember végén az Ewood Parkban is nyerni tudott a Sheffield, és ma is a Wednesdaynek szavazunk bizalmat. A masszív házigazda otthon tartja a pontokat, tippünk így: 1-es!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik