Hírek

PSG-Lille

PSG-Lille 1-es és -4.5!

A bajnoki címre hajtó házigazdák újabb győzelmet arathatnak a masszív Lille ellen…
Unai Emery alakulata harcban áll a bajnoki címért, 23 fordulót követően 49 egységgel a 2. helyen állt a Monaco mögött. A fővárosiak hazai környezetben még nem szenvedtek vereséget. 7-4-0-ás mérlegükhöz 25-4-es gólkülönbség társul – ebből is látszik, hogy Thiago Silváék védekezése rendben van. A piros-kékek formájára sem lehet panasz, mindkét hazai kupában állnak, a BL-ben a Barca vár majd Lucasékra, vereséget legutóbb decemberben szenvedtek a Guingamp stadionjában. Szombaton este Dijonból hozták el a három pontot Cavaniék. A keret nem lesz teljes, Di Maria, Pastore és Verretti sérült.
A Lille is jó szériát futott, ám a hétvégén váratlan vereságbe szaéadt bele a gárda: a kiesés elől menekülő Lorient tréfálta meg a pirosakat (0-1). Jelenleg a 11. pozícióban tanyáznak, 26 pontosak, és bizony inkább hátrafelé kell tekintgetniük Patric Collot legénységének, ugyanis a már vonal alatti Angers csak hárommal marad el tőle. Idegenbeli mérlege halovány, 2-3-6, gólkülönbsége pedig 7-13. A keretben van egy eltiltott bekk, a középpályán pedig hárman is sérüléssel bajlódik.
A PSG a találkozó esélyese, és minden bizonnyal otthon is tartják a pontokat a párizsiak. Ugyanakkor nem lesz kiütés, a Lille nem szalad bele a késbe. Tippünk így: 1-es és -4.5!

Montpellier-Monaco +2.5!

Gólokkal számolunk a listavezető vendégjátékán!
A Montpellier 26 egységgel a 12. helyen tanyázik, elképesztően kétarcú alakulat: otthonában bárkire veszélyes, vendégként viszont pocsékul teljesít. A gárda formája szeszélyes, egy gyengébb szériát zárt le szombaton este: 2-1-re verte a Bastiát. A narancssárga-kékek 6-4-1-es hazai mérleggel rendelkeznek, egyetlen vereségüket a gyengécske Metz-től szenvedték el, de még ősszel. A keretbe visszatérhet egy eltiltását letöltő bekk, egy támadóra és egy belső védőre sérülés miatt nem számíthat a szakmai stáb.
A vendégek támadójátékáról már sokszor megemlékeztünk, Leonardo Jardim alakulata elképesztő mennyiségben termeli a gólokat. A tabella első helyéről várják a folytatást, 52 egységnél járnak, hárommal előzik meg a PSG-t. A hercegségbeliek formája is pazar, Párizsból ponttal tértek haza, a kupában – ha hosszabbítás után is, de – továbbjutottak, legutóbb pedig a trónkövetelő Nice-t ütötték ki (3-0). Vendégként 6-3-2-es sort tud felmutatni, ehhez 27-12-es gólkülönbség társul. Over/under statisztikájuk 19/4! Egy belső védő eltiltás, egy támadó pedig sérülés miatt nem lesz bevethető.
Októberben 6-2-re nyertek Falcaoék… Ma azért nem merjük a +7,5-ös opciót javasolni, de a +2.5-öt nyugodt szívvel…

Olvasói sztorik