Hírek

Máris beilleszkedett új csapatába az Ajax magyarja

Schön Szabolcs három hete érkezett Amszterdamba, a napjai zsúfolásig be vannak táblázva.

Január közepén honlapunk már készített interjút az Ajaxhoz igazoló magyar tinédzserrel, Schön Szabolccsal és ügynökével, akik akkor az első napok tapasztalatairól beszéltek a Rangadónak. Most, három hét elteltével az m4sport.hu szerkesztői is mikrofonvégre kapták a Honvéd utánpótlás-csapatában nevelkedett 16 éves futballistát, aki lelkesen beszélt az első hetek kihívásairól, napi rutinjáról és a terveiről is:

– Három hete érkeztem Amszterdamba, és nagyon élvezem az itteni életet. Az első nap volt a legnehezebb, hiszen új csapathoz kerültem, új társaim és új edzőim lettek, új pályán tréningeztem, de szépen lassan mindezt megszokom. Nem tagadom, kezdetben nehéz volt itt, volt is bennem félelem, hiszen egy nagyon családcentrikus srác vagyok, így nem könnyű a helyzetem egyedül. De ehhez is hozzá fogok, hozzá kell szoknom. Ebben segít, hogy be van osztva a napom rendesen. Reggel 9-re jön értem a taxi, fél órán belül az edzőközpontban vagyok, ahol 10-kor kezdődik az első edzésünk. Ezt követően jön az ebéd, majd szerda kivételével minden hétköznap egy kétórás holland nyelvórán veszek részt. Három órától újabb edzésen veszek részt, kedden és csütörtökön pedig még kondicionáló edzésünk is van, utána megyek haza. Otthon aztán – bár a tanárnő azt mondja, hogy az órákon kívül ne foglalkozzak a nyelvvel, hagyjam ülepedni – sokszor előveszem a tankönyveimet, és tanulok – mesélte Schön.

A játékos természetesen a jövőbeli terveiről is beszélt:

– Minden erőmmel azon leszek, hogy a következő két évben mindenkit meggyőzzek az Ajaxnál, és meghosszabbítsák velem a jelenleg 2019-ig érvényes szerződésemet. Futballista akarok lenni, ez nem is kérdés, és százszázalékig biztos vagyok benne, hogy jó játékos válhat belőlem. Persze ehhez rengeteget kell még dolgoznom és fejlődnöm, de ha minden edzésen és meccsen a 120 százalékot hozom ki magamból, akkor remélem, hogy idővel az angol vagy a spanyol elsőosztály sem lesz elérhetetlen számomra – zárta interjúját a fiatal szélső.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.