Málta-Szlovénia 2-es és -3.5!
A házigazda gyengén szerepel, a szlovénok viszont jól tolják – nyernek a vendégek, no de azért nem lesz ebből kiütés…
Málta az F csoportban szerepel, amelyben három forduló után így fest az állás. 1. Anglia (7), 2. Litvánia (5), 3. Szlovénia (5), 4. Skócia (4), 5. Szlovákia (3), 6. Málta (0).
A szigetlakók beragadtak a vébéselejtező rajtjánál, ami olyan nagy meglepetést nem jelent, hiszen azért az borítékolható volt, hogy Pietro Ghedin szövetségi kapitány együttese zárja majd a sort a hatosban. A nyitó fordulóban a skótoktól kaptak otthon egy ötöst, majd Angliában és Litvániában is vállalható vereségbe futottak bele – mindkétszer 2-0-ra maradtak alul Mifsudék. Pedig a nyáron még hoztak össze figyelemre méltó eredményeket Schembriék: 2-1-re kaptak csak ki Ausztriától, majd augusztusban 1-1-re végeztek az észtekkel. A keret és a merítési lehetőség persze behatárolt, a korábbi “klasszisok”, mint Mifsud, már 35 esztendős, de Schembri is már elhagyta a 30-at. A fiatalok közül hozzájuk hasonló futballista nem “nevelődött ki”, a játékosokra nem is igazán van kereslet, döntő többségük hazájuk nem túl magas nívójú bajnokságában futballozik. Aztán nem tett jót, hogy a skótok ellen két, a litvánok ellen egy játékosukat állították ki, így eltiltások miatt sem lehetett a legjobb együttest pályára küldeni. Ezúttal Caruana, a Valletta belső bekkje nem áll a szakmai stáb rendelkezésére. Várhatóan az 5-3-1-1-es felállással szerepelnek majd a máltaiak.
A szlovén nemzeti csapat az Eb-t elbukta, nem bírt a párosmeccsen az ukránokkal. Srecko Katanec szövetségi kapitány továbbra is kapja a bizalmat, és eddig egyelőre nem okoz csalódást az egykoron kőkemény játékos. A nyáron ikszeltek a svédekkel, majd kikaptak a törököktől, ezek után jöttek a selejtezők. Az első mérkőzésen kis híján megégtek a zöld-fehérek, ám Cesar Bostjannak sikerült egyenlítenie (2-2). Utána fontos meccsen nyertek otthon Kronaveterék a szlovákok ellen, legutóbb pedig 0-0-ra végeztek az angolokkal – azon a meccsen Hart volt a mezőny legjobbja… A szlovén keret nem rossz, minden csapatrészben van extra játékos. A válogatott a légiósokra épül, olasz, spanyol és német alakulatokban edződnek a futballisták. Érdemes kiemelni a kapuban Oblakot, a milános Birsát, a firenzei Ilicicet, a granadai Krhint, a bergámói Kurticot – a teljesség igénye nélkül. A válogatott általában a 4-3-1-2-es felállást alkalmazza, a játékosok rendben vannak fizikálisan, a védelmük stabil. Két fontos hiányzója lesz a szakmai stábnak: Kampl (Leverkusen) és Jokic (Villarreal) sérüléssel bajlódik – pedig mindketten kezdők lehetnének.
Azt gondoljuk, hogy a szlovénok ma megnyerik a mérkőzést, ugyanakkor kiütéssel nem számolunk. Sőt, máltai találattal sem kalkulálunk. Nyernek a vendégek, és nem lesz 4 gól!
Dánia-Kazahsztán 1-es és -3.5!
Az északiaknak muszáj lenne pontokat szerezniük a visszafogott rajt után. Erre megvan az esélyük, de azért kiütésre nem gondolunk…
Az E-jelű hatosban három fordulót követően nem kis meglepetésre Montenegró vezet 7 ponttal, mögötte Lengyelország (7), Románia (5), Dánia (3), Kazahsztán (2) és Örményország (0) a további sorrend.
Az idén márciusban vette át a válogatott irányítását a rutinos norvég szakember, Age Hareide, aki eleinte jó eredményeket ért el a piros-fehérekkel (verték Bulgáriát és Lichtensteint magabiztosan), aztán még a vébé-selejtező első mérkőzését is sikerrel vívták meg Poulsenék – 1-0-ra győztek az örmények ellen, ám a játék nem volt meggyőző. És a folytatásban sem. A lengyelek otthonában az első félidőben beomlott Kjaerék védelme, a házigazda kétgólos előnnyel vonulhatott pihenőre, majd a folytatásban újabb Lewandowski-találat sokkolta a dánokat. Jött azonban az északiak feltámadása, a szépítés, de csak 3-2-re tudták felhozni a meccset Fischerék. A legutóbbi tétmeccsen Koppenhágában kapituláltak Hojbjergék Montenegróval szemben (0-1). Nehéz helyzetben van a társaság, nem hibázhat. A keret majdnem teljes lesz, Durmisi, a Betis bekkje,-balszélsője sérült csupán. Marad a 3-5-2-es felállás.
A kazahok Talgat Baysufinov vezetésével kezdték meg a felkészülést a vébé-selejtezőkre. A gárda a lengyelekkel és a románokkal otthon ikszelt, idegenben viszont méretes zakóba futott bele Montenegróban (5-0). A keret döntő többsége valamelyik tehetős hazai klubban futballozik – elképesztő mennyiségű pénz áramlott a kazah klubfutballba az elmúlt években. A 3-5-2-es alapfelállás idegenben könnyen átválthat 5-3-2-es hadrenddé, a vendégek minden bizonnyal a gyors kontrákra építenek majd. A keretben egy középpályás sérült, eltiltottja nem lesz a válogatottnak.
Noha idegenben egy ötösbe szaladt bele a kazah alakulat a sorozatban, ma mégsem gondoljuk, hogy kivégzik őket a dánok. Nyer a házigazda, ám nem lesz döntő fölény. Tippünk így: 1-es és -3.5!