Hírek

BL-kalandok…

Benfica-Dinamo Kijev 1!

A luzitánok remek formában vannak, ma fontos meccsen zsebelhetik be a három pontot!
A B csoportban a Napoli vezet 6 ponttal, mögötte a Besiktas (5), Banfica (4), Kijev (1) a további sorrend.
A Benfica otthon ikszelt a törökökkel – a hajrában mentettek pontot a fekete sasok, majd kikapott Nápolyban, legutóbb viszont győzött a Dinamónál. A portugál bajnok remek formában várhatja a BL mai játéknapját, szeptember vége óta öt tétmeccset játszottak le a piros-fehérek, és mindannyit megnyerték. Rui Vitória erős kerettel dolgozhat, és olybá tűnik, nem is bíznak semmit a véletlenre Mitroglouék: immár öt egységnyi előnnyel vezetik a bajnokságot. Az Estadio da Luz-ban eddig csak a Besiktasnak és a Setubalnak sikerült pontot szereznie. A keretben mindössze Jonas sérült, így erős csapattal várhatja ellenfelét a lisszaboni együttes.
Rebrov mester alakulata a BL-ben eddig mindkét hazai mérkőzését elveszítette, viszont ponttal tért haza Törökországból. A bajnokságban is csak a harmadik helyen tanyáznak a kékek, az ősi rivális donyeckiakkal szemben már most összeszedtek nyolcpontos hátrányt. Érdekes módon idegenben még ott is veretlenek Gusevék (3-3-0). Az ukránok formája összességében nem rossz, nyertek a bajnokságban és előtte továbbjutottak a kupában is – igaz, csak a hosszabbításban tudták kivívni a sikert Sidorcsukék. A keretben nincs friss sérült.
Minőségi különbség van a két együttes játékosállománya között. Az a határozott meggyőződésünk, hogy amint két héttel ezelőtt, úgy ismételten Cerviéké lesz a három pont. Tippünk így: 1-es!

Besiktas-Napoli Mindkét fél betalál: IGEN!

Gólerős alakulatok találkoznak ma a Vodafone Arénában: találatokkal számolunk!
A Besiktas eddig veretlen mind a BL-ben, mind pedig a bajnokságban – más kérdés, hogy sem hazájában, sem az elitligában ez nem elegendő az első helyhez. A B csoportban két iksszel nyitottak (Lisszabonban és otthon a Kijevvel is 1-1-re végeztek a fekete sasok), majd nagy meccsen nyertek Nápolyban (2-3). Senol Günes brigádjának reális esélye nyílt ezáltal a továbbjutásra, ám ehhez ma legalább egy pontot kellene szerezniük Quaresmáéknak. A fekete-fehérek öltözőjére akár egy vörös keresztet is ki lehetne helyezni, hiszen rengeteg a sérült. Egy bekk, öt középpályás és két csatár is kidőlt, így a szakmai stábnak nagy kihívás lesz a kezdőcsapat összeállítása. A legutóbbi bajnokin csak ikszelni tudtak Tosunék.
A Napoli két sikerrel nyitott a BL-ben, a kékek győztek Kijevben, majd otthon tartották a pontokat a Benficával szemben. Aztán jött a váratlan vereség a törököktől. A továbbjutáshoz ma pontot, pontokat kell szerezniük Callejonéknak. Maurizio Sarri alakulata nehéz heteket él át, a szombaton elveszített rangadó után (Juve 2-1) már csak az 5. helyen tanyáznak a Serie A-ban hétpontos hátránnyal a zebrákkal szemben. Vendégként sebezhetőek Hamsikék (2-2-2), és ugye a legnagyobb problémájuk az a délieknek, hogy Milik, a Higuain helyére igazolt gólgyáros hosszú hónapokra kidőlt a sorból. Sarri maradt a 4-3-3-as alapfelállásnál, csúcsékben kipróbálta már Mertenst és Gabbiadinit is, ám azért nem feltétlenül működik olajozottan a gépezet.
A hazaiaknál sok a sérült, a vendégek ezt kihasználhatják. A támadósorokban bízunk, szerintünk mindkét fél betalál majd. Mi erre fogadunk!

Olvasói sztorik