Stoke-Sunderland 1!
A kiesési rangadón a hazaiak sikerét várjuk. A vendégeknél szinte kórházat lehetne nyitni, annyi a sérült…
Pocsékul kezdte a szezont a Stoke. Mark Hughes menedzser alakulata hét bajnokin mindössze három egységet szedett össze, három iksz mellett négyszer pont nélkül maradt. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a Bojanék már túljutottak néhány kemény meccsen, megütköztek már az Evertonnal, a két manchesteri gigásszal, valamint a Tottenhammel is.
A keret nem rossz, elől Bony, mögötte Shaqiri-Bojan-Arnautovics alkotja a támadószekciót. A védelem már 16-szor kapitulált – ebben közrejátszott, hogy jó néhány alapember sérüléssel küzdött. Otthon, a Bet365 Stadium-ban két méreets vereség mellett (ManCy, Tottenham) ikszeltek a WBA-val, az első siker tehát várat még magára.
A formájuk ugyanakkor felfelé ívelő, a Ligakupa-búcsút követően jött a birminghamiek elleni hazai döntetlen, amely balszerencsés körülmények között lett csak egy pont, hiszen Rondon a ráadásban egyenlített. Aztán két hete az Old Traffordon remizett (1-1) a társulat, amely bravúros eredménynek tekinthető.
Afellay, Ireland és Butland sérült továbbra is, de Glen Johnson és Joe Allen szerepeltetésére van esély.
A Sunderland évek óta a tűzzel játszik, eddig megúszta a kiesést, ám az idei kiírásban lehet, hogy már nem lesz szerencséje a fekete macskáknak. David Moyes együttes két egységgel az utolsó helyről várja a folytatást, vendégként két vereség mellett a szentektől hoztak el egy pontot. A formájuk nem az igazi, pozitívumként annyit jegyezhetünk meg, hogy a Ligakupában még állnak a csíkosak.
A gyenge szereplés oka lehet, hogy elképesztő sérüléshullám sújtja a gárdát. Larsson, Mannone, Borini, Pienaar, Januzaj, Denayer, Kirchhoff biztosan kimarad az utazókeretből, de Cattermole és Anichebe bevetése is erősen kérdéses.
A Stoke állományát erősebbnek érezzük, ráadásul hazai környezetben léphetnek pályára Imbuláék. A vendégeknél rengeteg a sérült, így ma megint beleszaladhatnak egy vereségbe. Tippünk tehát: 1-es!
Norwich-Rotherham +2.5!
A hazai siker borítékolható, viszont a gólokban nagyobb az érték…
A kanárik tavasszal estek ki a Premier League-ből, most céljuk egyértelműen a visszajutás. A gárdát továbbra is Alex Neil irányítja, a rutinos tréner pedig erős kerettel dolgozhat. Eddig nem is lehet panasz Dorransék teljesítményére, 23 egységgel a 2. helyet foglalják el a tabellán. Otthon, a Carrow Road-on négy siker mellett csak a Sheffield tudott pontot csenni. A formája összességében biztató, sorra nyerte a meccseit, ám néhány hete egy órült mérkőzésen kikapott a szarkáknál 1-3-ról 4-3-ra… Azóta már javítottak Jerome-ék, győztek a Wolwerhampton otthonában. Eseménydús találkozók jellemzik a Norwichot, az over/under mérlegük 8/3. A keretben egy középpályás sérült, de már huzamosabb ideje, az alapcsapat rendelkezésre áll.
A Rotherham májusban éppen, hogy bennmaradt a Championshipben, most viszont sereghajtó. A piros-fehérek 11 fellépésen mindössze hat pontig jutottak, vendégként bebukták mind az öt csatájukat, gólkülönbségük a túrákon 3-16. Az over/under mutatójuk 9/2 – meglehetősen szellős a brigád védekezése. Alan Stubbs menedzser helyzete egyre nehezebb, négy vereséget szenvedtek el zsinórban Wardék. Megsérült egy középpályás, egy bekk pedig még eltiltását tölti.
Kombinált tipp esetén javasoljuk a hazai sikert a +2.5-tel, ám mivel papíron nincs ilyen opció, maradjunk a gólvadászatnál. Tippünk így: +2.5!