Hírek

Sevilla és Pool!

Gólok is lesznek mindkét találkozón...

Sevilla-Alaves 1-es és +1.5! 1-es és +2.5!

Nem jó vendégeskedni a Ramon Sanchez Pizjuan-ban – ezt ma megtanulja az újonc is…
A Sevilla több fronton is küzd, és a nyáron kinevezett Jorge Sampaoli eddig jól irányítja alakulatát. A La Ligában továbbra is túrafóbiás a társaság, otthon viszont nem ismernek kegyelmet Vazquezék. Hazai környezetben mindhárom ellenfelüket térdre kényszerítették, idegenben viszont épp a legutóbbi játéknapon elveszítették veretlenségüket (Bilbao 3-1). 11 pontosak jelenleg, így a tabella 6. pozícióját foglalják el 11-9-es gólkülönbséggel. Nasriék a BL-ben jól állnak, a Juvétól ponttal tértek haza, a Layont pedig Sevillában legyőzték a héten 1-0-ra. A társulatnál Rami, Carrico, Krohn-Dehli és Trémoulinas sérült, a San Mamesben kiállított Sirigu kapus pedig eltiltását tölti. A háló előtt ezúttal Rico kap majd helyet, a 4-3-3-as hadrend biztosan marad.
Az Alaves 9 egységével a középmezőny tagja, a nyáron kinevezett Mauricio Pellegrino tehát eddig nem vallott szégyent a padon. A kék-fehérek eddig 1-1-1-es vendégsort tudnak felmutatni, de ha ehhez hozzávesszük, hogy már jártak a Vicenta calderonban (Atletico 0-0), a Camp Nouban (Barca 1-2) és a Mestallában (2-1), akkor ezen eredménysor máris más megvilágításba kerül. A társulat jó passzban van, legutóbb fontos mérkőzésen diadalmaskodott a Granada ellen (3-1). A keretben csak Feddal (belső bekk), sérült, de őt lehet pótolni. Bátor játék jellemzi Torreséket, és az biztos, hogy Sevillába sem bekkelni mennek – az öngyilkosság lenne.
Alapjaiban véve nagy a különbség a két együttes erőssége között, de ezt az Alaves lelkesedéssel kompenzálhatja. Viszont a Ramon Sanchez Pizjuan-ban azért már lényegesen jobb alakulatok is kapituláltak. Ma a hazaiaknak szavazunk, és tippünket megtámogatjuk gólokkal. Tippünk így 1-es és +1.5 és 1-es és +2,5!

Swansea-Liverpool 2-es és +1.5!

A hattyúk sem tudják feltartóztatni a Klopp-legénységet!
A walesi alakulat Fancescom Guidolin keze alatt tavasszal jól teljesített, most azonban beragadt a rajtnál: hat fellépést követően mindössze 4 egység áll a fehérek neve mellett. Otthonukban, a Liberty Stadium-ban a Chelsea-vel ikszeltek, a Hulltól és a Manchester Citytől kikaptak. Egyetllen sikerüket még a nyitófordulóban aratták, akkor az újonc Burnley-nál diadalmaskodtak Llorentéék. A Ligakupának is búcsút intettek Borja Bastonék, akik tehát pocsék formában várják a mai ütközetet. Sérült a jobbszélső Dyer, rajta kívül viszont mindenki a szakmai stáb rendelkezésére áll.
A Liverpool 13 pontjával a 4. a Premier League-ben, az Anfield Roadon mindenkit kivégeztek a vörösök, idegenben azonban már hullajtottak pontokat (2-1-1). A Burnley-nél kaptak ki meglepetésre, a Tottenham elleni, White Hart Lane-en játszott iksz viszont nem hangzott rosszul. A Klopp-legénység nagyszerű szériát fut,a Leicesternek négyet, a Chelsea-nek kettőt, a Hullnak egy ötöst vágtak Coutinhoék. A társulat 4-1-4-1-es alapfelállása nagyszerűen működik, Firminóék felvállalják a támadófocit idegenben is. Ma Ojo és Joe Gomez marad ki sérülés miatt.
A német tréner ütős alakulatot pakolt össze a Mersey-partján: a vörösök esélyesek a dobogóra, és ehhez bizony nem hibázhatnak a kissé szárnya szegett hattyúk otthonában sem. Gólokkal is számolunk, tippünk tehát 2-es és +1.5!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik