Hírek

Lemondott Prágában a Loki korábbi edzője

Zdenek Scasny kevéssel az Európa Liga-összecsapás előtt távozik a Spartától.

2015 óta irányította a Sparta Praha csapatát a Debreceni VSC korábbi edzője, Zdenek Scasny. A cseh tréner az előző szezonban ezüstérmes lett a fővárosiakkal (bár a Plzentől messze elmaradt), a nyári BL-selejtezőkben pedig a Steauával szemben esett ki. Az EL-playoffban a dán SonderjyskE együttesét búcsúztatták, ezzel a csoportkörbe jutottak.

A Sparta idén várakozásokon alul szerepel, nyolc bajnokiból csak négyszer nyertek és jelenleg negyedikek, míg a Southampton 3-0-al gázolt át rajtuk az Európa Ligában.

Scasny a Debrecen után a szintén cseh FK Telpicét irányította, onnan ment át a Spartához. Utódjának ideiglenesen három edzőt, Stanislav Hejkalt, David Holoubeket és Zdenek Svobodát nevezték ki, ők irányíják majd a gárdát az Internazionale elleni csütörtöki EL-meccsen is.

Olvasói sztorik