Hírek

Groningen-Sparta Rotterdam

Groningen-Sparta Rotterdam +2,5!

A hazaiak gyengén kezdték a bajnokságot, ma javíthatnak. Viszont inkább a találatokban hiszünk…
A Groningen az előző kiíráshoz képest rettenetesen kezdett, a zöld-fehérek négy mérkőzést követően egy ponttal az utolsó előtti helyen tanyáztak. A brigádnál Ernest Faber személyében új szakember ül a kispadon, és való igaz, nem volt könnyű dolga a trénernek, hiszen sokan távoztak és érkeztek a klubhoz az elmúlt hónapokban. Konkrétan egészen új védelmet kellett összepakolnia – és ezt a feladatot még közel sem lehet kipipálni, ugyanis a társulat már 11 kapott gólnál jár. Otthon, az Euroborgban a Feyenoord (0-5) és a Twente (3-4) is diadalmaskodni tudott, idegenben az Excelsironak is megadták magukat Jenssenék, viszont a múlt vasárnap bravúros ikszet értek el a fiúk a PSV vendégeként! Bő fél óra elteltével emberhátrányba került a Groningen, de hősiesen védekezve sikerült kihúzniuk a 0-0-át. A keret nem lesz teljes, egy középpályás eltiltását tölti, egy másik sérült ugyanebben a csapatrészben.
A Sparta újonc a ligában, és egyelőre jól tartja magát Alex Pastoor alakulata. Négy fellépésen 6 egységet húztak be a piros-fehér-feketék, verték a Go Ahead-et és a Zwollét, vállalható teljesítményt nyújtva kaptak ki az Ajaxtól és a Twentétől. Minden összecsapáson betaláltak Brognóék – a sok új érkező ellenére eddig egységes csapat benyomását keltik a rotterdamiak. Idegenben eddig egyszer nyertek (Zwolle 0-3) és egyszer kikaptak (Twente 3-1). A formájuk hullámzó: V-GY-GY-V – ezt a mintát produkálták eddig. A támadófocit erőltetik, mennek előre bátran Bergkampék. A gólkülönbségük 6-6, az over/under statisztikájuk 3/1. A szakvezetés egy sérült belső védővel nem számolhat a mai ütközetben.
A közelmúltban vívott tétmeccseik rendre sok találatot hoztak – és ma is erre látunk nagy sanszot. A Groningen előbb-utóbb összeszedi magát, ám most a gólokban jobban bízunk. A +2.5 kimondottan jó választásnak tűnik, mi erre fogadunk!

Atalanta-Torino Mindkét fél betalál: IGEN!

Mindkét együttes nagy változásokon esett át a nyáron. A mai csatájuk gólváltással járhat…
A Genoával korábban sikereket elérő Gian Piero Gasperini ült le a bergamóiak kispadjára a nyáron. Volt mozgás a keretben, inkább gyengültek a kék-feketék, sem mint erősödtek volna. De Loon, Boriello és Cigarini egyaránt alapembernek számított, az érkezők közül Zukanovic, Paloschi és Konko jelenthet valódi pluszt. A rajton a Laziótól otthon kaptak ki 4-3-ra, majd idegenben a Sampnál sem jött össze a pontszerzés: a vége 2-1 lett, az igazság azonban hozzátartozik, hogy Carmonát már az első játékrész hajrájában kiállította a játékvezető. Rajta kívül ma Saugher nem lehet ott sérülés miatt, Pinilla szerepeltetésére viszont van esély. A 3-5-2-es alapfelállás egyelőre nem változik, ehhez ragaszkodik Gasperini. Aztán, ha továbbra sem jönnek az eredmények, akkor lehet, hogy a klubvezetés nem ragaszkodik majd a trénerhez…
A bikáknál Ventura távozott, ő lett a taljánok szövetségi kapitánya, érkezett Szinisa Mihajlovics, aki legutóbb a Milannál tevékenykedett, nem igazán nagy sikerrel. A bordóktól elköszönt Glik, Quagliarella, Gazzi és Bruno Peres, jött Ljajics, Rossettini, De Silvestri, Falque, Ajeti, Leandro Castán, Hart és Boye. Nem rossz ez az utóbbi névsor…
A rajton megcsúsztak Castanék, a Milannál 3-2-re kaptak ki. A meccs első félidejét átaludták a vendégek, a hajrában 11-est rontottak, így maradtak pont nélkül. A védekezés nagyon szellős volt a San Siróban, Molinaro és Moretti sem állt a helyzet magaslatán. A folytatásban aztán már jobban ment Belottiéknak: sima 5-1-es sikert arattak odahaza a Bologna ellenében.
A Toro felvállalja a nyílt játékot, ezt bizonyította az első két játéknapon. Az Atalantában is benne van a gól, a bergamói drukkerek nagy bánatára azonben nemcsak elől, hanem hátul is. Azt gondoljuk, hogy ez a kilencven perc legkevésbé szól majd az óvatoskodásról. Jó meccsen gólváltással kalkulálunk!

Olvasói sztorik