Hírek

Gólokkal és gólok ellen

Ma bajnoki meccsekre koncentrálunk...

Bolton-Southend 1-es és +1.5!

A házigazda célja egyértelmű: vissza kell jutni a 2. vonalba. Mai akadályát sikerrel veheti…
Néhány esztendővel ezelőtt még a Premier League-ben szerepelt a Wanderers, ma azonban csak a League I-ban, azaz a harmadik ligában küzd. A májusi búcsút követően Phil Parkinsont nevezték ki menedzsernek, minden csapatrészbe hoztak új futballistát, és így vágtak neki az idei pontvadászatnak. A fehér-kékek jól kapták el a rajtot, zsinórban húztak be négy bajnokit, majd rangadón remiztek a Charlton vendégeként. 13 ponttal az élen állnak, mindkét összecsapásukat megnyerték a Macron Stadium-ban. Olybá tűnik, hogy Veláék valóban a feljutásra koncentrálnak, egyebek mellett ennek is betudható, hogy a Ligakupának búcsút intettek, és a Futball League Trophy csoportmeccsén is kikaptak. A keretben vannak rutinos futballisták, Jay Spearing jól összefogja a brigádot a középpályán, de említhetnénk Trotter és Moxey nevét is. A keretben két középpályás sérült, Pratley (csapatkapitány) és Davies egyaránt hiányzik majd a rendszerből.
A Southend májusban a 15. helyen zárt, nem volt kiesési gondja, bár mindent megtettek a kék-fehérek ezért, hiszen az utolsó hét bajnokijukon csak egy egységet szereztek… Aztán ott folytatták Phil Brown mester fiai, ahol abbahagyták. Két zakóval nyitottak, majd végre jött egy siker, aztán egy iksz, de legutóbb megint megégtek, ezúttal otthon. A keretben itt is akad egy-két jó futballista, Anton Ferdinand noha soha nem érte fel bátyja szintjét, de azért szerzett élvonalbeli tapasztalatot. A gárda támadója, Simon Cox már két találatot jegyzett és kiosztott két asszisztot is. A minap a kiscsapatok kupájában nyert a gárda, ez tán egy kis önbizalmat adhat az Unitednek… Eltiltás és sérülés nem nehezíti a szakmai stáb munkáját.
A Bolton sokkal erősebb mai ellenfelénél, sikerében felettébb bízunk. Ami a +1.5-ös statisztikát illeti, nos abban a házigazda !/1, a vendégek 5/0-ás mutatóval rendelkeznek… Ezt a két részt összerakva jutottunk végül is a tippünkhöz: 1-es és +1.5!

Londrina – Joinville -2.5!

Mi a közös mai hőseinkben? Az impotens támadójáték – alig ha ma tanulnak meg gólratörően futballozni a fiúk…
A brazil másodosztályban a harmadik ligából érkező Londrina még harcban áll a feljutásért, a 6. 34 egységgel, de lemaradása nem jelentős, csak három pont. A formája jó, utolsó négy mérkőzéséből hármat behúzott. odahaza 5-3-3-as mérleggel rendelkezik, gólkülönbsége 10-7, és a 11 ütközetből csak egyszer játszott +2.5-ös meccset. Egy jobbszélső eltiltását tölti, friss sérült nincs a keretben.
A Joinville is újonc, de a társulat az A-osztályból érkezett. Most sem áll jól a szénája, 22 pontjával a 18., kieső helyen áll ebben a ligában is. Vendégként 3-1-7-es sorukhoz 6-13-as gólkülönbség társul. Mindössze kétszer játszottak +2.5-ös találkozót vendégként. A gyenge szereplés miatt júliusban edzőt váltott a klub, a forma most valamelyest javul, három bajnokin nem kaptak ki a piros-feketék.
A hazaiaknak és a vendégeknek is 4/18-as az over/under statisztikájuk, májusban fordított felállásban 1-1-re végeztek a felek. Ma sem bízunk a támadókban, három gólt alig ha hoznak össze a felek. tippünk így: -2.5!

Olvasói sztorik