Hírek

Könyves és Filip is aláírt a DVSC-hez

A Vasastól érkező támadó hároméves szerződést kötött, csak úgy, mint a román középpályás.

Debrecenben folytatja pályafutását a vajdasági Könyves Norbert. A 27 éves, 185 centi magas támadó a Vasas együttesétől érkezett, a DVSC-vel hároméves szerződést kötött – olvasható a klub honlapján.

Könyves Norbert Topolyán született, és itt is kezdte labdarúgó-pályafutását. Tizenkilenc évesen, 2008-ban igazolt az MTK-hoz, ahol négy szezont töltött, majd ezt követően Pakson folytatta. A 2014/2015-ös szezonban tíz gólt szerzett és jó néhány gólpasszt adott. Az atomvárosból két és fél év után került a Vasashoz, ahonnan most Debrecenbe szerződött.

A támadóként és középpályásként is bevethető labdarúgó pályafutása során 150 NB I-es mérkőzést játszott, és 32 gólt szerzett.

A Gheorghe Hagi tulajdonában lévő FC Viitorul együttesétől pedig érkezett Ioan Filip, aki aláírta a DVSC-vel hároméves szerződését. A 27 éves védekező középpályás korábban négy idényt töltött az Otelul Galati együttesében, amely csapattal román bajnok is volt, ezt követően szerepelt a Bajnokok Ligája-csoportkörben.

Filipet tavaly nyáron szerződtették a konstancaiak a Petrolul Ploiestitől. Az előző szezonban a 36-ból 34 bajnokin pályára lépett (33-szor kezdőként), vagyis alapembernek számított. Az új idényben az eddig eltelt öt fordulóból négy meccsen játszott.

Olvasói sztorik