Hírek

Holland gólok, spanyol hazai!

Vitesse-Utrecht +2,5! Mindkét fél betalál: IGEN!

A holland találkozón a gólok könnyen jöhetnek…
Az arnhemi alakulat felemásan kezdte az idei szezont: két idegenbeli mérkőzésén győzött (Willem, Roda), viszont otthon a kettő között kikapott a hágaiaktól (1-2). A nyáron Henk Fräser vette át a gárda irányítását, és nem is erősítettek rosszul a sárga-feketék. A középpályára és a támadósorba érkeztek többen, a legnagyobb fogás egyértelműen a vándormadár Ricky van Wolfswinkel szerződtetése volt. A közelmúltban – egyebek mellett – a Sportingban és a Norwichban is megfordult csatár már két gólt jegyet, tökéletesen illik a 4-2-3-1-es felállásban a csúcsék pozíciójába. A Vitesse eddig kétszer játszott +2.5-ös meccset, gólkülönbsége 3 mérkőzést követően 6-3. A keretben egy frissen igazolt támadó-középpályás sérült.
Az Utrecht gárdáját már több mint egy éve Erik ten Hag irányítja, érthető is a folytonosság, hiszen májusban az 5. helyen végzett a társulat. A gárdában volt kisebb jövés-menés, de összességében ezúttal is a tabella első harmada lehet a realitás. Ehhez képest a piros-fehérek rendesen beragadtak a rajtnál, igaz, a sorsolásuk klasszisokkal nehezebb volt aktuális riválisáénál. A gárda otthon kikapott a PSV-től és az AZ Alkmaartól, idegenben pontot hozott a Heerenveen vendégeként. Gólkülönbsége 4-6, minden mérkőzésen betalált… Az 5-3-2-es felállás gyorsan átváltozik 3-4-3-as hadrenddé, elől pedig Hallerék várják a labdákat – a francia támadó már kétszer volt eredményes. Eddig mindháromszor jött az over opció… A keretben egy jobbhátvéd sérült, rajta kívül mindenki bevethető.
Vizsgálva a statisztikákat, érdekes adatra bukkantunk: 2007 óta mindössze egyszer fordult elő, hogy ne esett volna három találat a randevújukon (akkor 2-0 volt a vége). Kötve hisszük, hogy ma bunkerfocival rukkolnának elő a felek, gólváltással és +2.5-ös opcióval számolunk!

Getafe-Numancia 1!

A fővárosi kiscsapat visszajutna a legjobbak közé, ehhez pedig minden egyes pontra szüksége van. Ma behúzhat hármat…
A Getafe kerete alaposan átalakult a nyáron, ami nem is meglepő, hiszen a társulat kizuhant a La Ligából. Ugyanakkor egyértelmű gyengülés mégsem állapítható meg az állományban, mivel a távozók helyére rutinos futballisták érkeztek Madrid külvárosába. Fuster, Scepovic, Jorge Molina, Molinero és Cata Diaz mind-mind sok csatát megélt harcos. A szakmai irányítás feladatát továbbra is Esnaider látja el: az argentin-spanyol vezetőedző áprilisban vette át a süllyedő hajót, amit végül nem is sikerült megmentenie. A múlt héten a kékek a Mirandes otthonában ikszeltek, ezzel nyitották a Segunda Division-szereplésüket. A keretben mindenki bevethető, a korábban eltiltott játékosok is visszatérhetnek. Friss sérülésről nem számoltak be a szakportálok.
A Numancia a 2015/2016-os idényben igazi döntetlen-specialistának számított, 18-szor osztozkodott meg a pontokon, így végül a középmezőnyben zárt. A nyáron Jagoba Arrasate maradt a kispadon, és a lehetőségeikhez képest igyekeztek is igazolni, elsősorban előre. Talán Manu del Moral neve csenghet jól a spanyol foci kedvelőinek. A szezont vereséggel kezdték a piros-kékek, ráadásul a Levante ellen (0-1) egy jobb-bekket és egy védekező középpályást is kiállítottak – velük nem számolhat a szakvezetés. A keretben egy támadó még sérült.
A Getafe kerete erősebb, és hazai pályán nem hibázhat. A vendégek tartalékos összetételben érkeznek… A pontok a Coliseum Alfonso Pérez-ben maradnak. Tippünk így: 1-es!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik