Hírek

Svéd hazai és holland gólok

Ma megint eseménydús meccseket várunk...

Elfsborg-Sundsvall 1! +2.5!

A gyengélkedő vendégek megadhatják magukat a Boras Arénában.
A svéd bajnokságnak a fele már eltelt, és egyelőre a házigazda nem nagyon tud kitörni a középszerűségből. A sárgák mindössze a 7. pozíciót foglalták el a játéknap előtt, nevük mellett 26 egység szerepel. Magnus Haglund alakulata otthonában nem annyira félelmetes, mutatója 4-2-2, ehhez 18-11-es gólkülönbség társul. Prodellék formája nem az igazi, három bajnoki óta nem tudnak nyerni, két remi között otthon kaptak ki a Hackentől. Érdemes kiemelni, hogy egy találkozót leszámítva hazai környezetben eddig mindig betaláltak. Over/under mérlegük 12/6. A keretben két bekk és egy cserecsatár sérült.
A Sundsvall gödörben van, több futballistájától is megvált a nyáron, így a visszaesés már nem is olyan meglepő. A kékek jelenleg a 8. helyen tanyáznak – köszönhetően jó rajtjuknak. Az elmúlt hónapokban már nem igazán jönnek az eredmények, május vége óta mindössze egyszer ünnepelhettek győzelmet. 23 pontos a gárda, vendégként 3-3-3-as stazisztikával. Két vereség után a Hammarbyval ikszelt hazai pályán. Védelme gólképes, over/under statisztikája 11/7. Roger Franzen vezetőedző nincs egyszerű helyzetben, valahogy fel kellene ráznia csapatát. Egy jobboldali középpályás sérült.
Májusban a Norrporten Arénában 3-1-re nyert a borasi alakulat. Ma is az Elfsborg az esélyes, de a gólokban is látunk fantáziát. Mindkét tippet szívesen ajánljuk olvasóink figyelmébe!

Den Bosch-Volendam +2.5!

A házigazda hajlamos belemenni a nyílt meccsekbe, ma is jó esély van erre…
A holland másodosztályból három forduló ment le. A hazaiak eddig felemásan teljesítenek, otthon megnyerték eddigi egyetlen mérkőzésüket, vendégségben viszont mindkétszer kikaptak. A nyáron elsősorban a támadószekcióba érkeztek új futballisták, pedig a védelemre fért volna rá inkább erősítés. Már 11-szer kapituláltak, legutóbb az Ajax tartalékcsapata egy ötöst rámolt be a kékeknek, sovány vigasz, hogy kettőt azért bevertek Wiljan Vloet fiai is. A keretben egy középső védő eltiltását tölti majd.
A Volendam még veretlen, 2-1-0-ás mutatója van három játéknapot követően. A társaság erős kerettel rendelkezik, cél az osztályváltás. Molenaar mester együttese egy hazai iksszel nyitott, majd jött a két siker – pénteken otthon győzték le Tuypék a Telstart. A találkozót biztató előjelekkel várhatják a narancssárgák, akiknek a keretéből egy támadó-középpályás hiányzik majd sérülés miatt.
A hazaiak eddig mindháromszor olyan mérkőzést játszottak, amelyen megzörrent mindkét fél hálója. A Volendam állományát erősebbnek érezzük, de a gólokban jobban bízunk. Tippünk így: +2.5!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik