Hírek

Irány a mennyei bajnokság!

Van, ahol a vendégek sikerét várjuk, másutt gólokkal kalkulálunk...

Gyirmót-Ferencváros 2! (1-0) 2!

A gyengécske újonc ellen vigasztalódhat a bajnok!
Urbányi István alakulata egyelőre nem képes felvenni az élvonal ritmusát. A győri együttes májusban toronymagasan nyerte meg az NB/II-es pontvadászatot, ám az első öt első ligás mérkőzésén mindössze két egységig jutott. Mátéék otthon remiztek az MTK-val, és a nyitó fordulóban 2-2-re végeztek Mezőkövesden. Hazai közegben még nem találtak kapuba Filkorék, a kék-fehérekkel játszott 0-0 után a Vidi kivégezte őket (0-4). Szombaton biztatóan indult Simonék számára a kilencven perc, hiszen gyorsan előnybe kerültek a lila-fehérek ellen, ám Bardhiék a második félidőben alig néhány perc alatt a maguk a javára fordította az eredményt (3-1). A sárga-kékek védekezése nagyon gyenge, 13 kapott góljuk is erről tanúskodik…
A Fradi otthon kapott ki legutóbb, így a ragyogó NB/I-es rajtot immáron döcögősebb folytatás követte. A három siker után jött a paksi iksz, majd a szombat esti rémálom a Vasas ellen. A Doll-legénységnek lényegesen több helyzete volt, mint az angyalföldieknek, ehhez képest a hajrában a piros-kékek bevitték a mindent eldöntő találatot – kialakítva az 1-2-es végeredményt. A helyzetkihasználással adódtak problémái a fővárosiaknak, a hajrában Djuricin, Böde és Sestak is rohamozta a piros-kékek kapuját, mindhiába. No és a védekezés sem volt tökéletes – és akkor még finoman fogalmaztunk. Vaskó tisztán fejelhetett Remili szöglete után az első játékrészében, a 90. percben pedig a lesre állítás nem működött ferencvárosi részről. A gárda eddig idegenben egy siker mellett (Kispest) remizett Tolnában
A Gyirmót még nem győzött, és eddig nem is tudott meggyőző teljesítményt nyújtani az élvonalban. A Fradi – amely hosszú idő után nem az első helyről várja a folytatást – most bizonyíthatja, hogy a Vasas elleni meccs csak botlás volt. Szerintünk nyernek simán Geráék! Tippünk 2-es, bátrabbaknak hendis 2-es!

Paks-Diósgyőr +2.5!

A védelmek nem álltak össze egyik oldalon sem – könnyen összejöhet három találat a mai ütközetben.
öt fordulót követően még mindig nyeretlen Csertői Aurél alakulata. A zöld-fehérek biztató ikszekkel nyitottak (Loki idegenben, Vidi otthon), majd az újpesti vereséget a Fradival való remi követte. Szombaton a Kispest várt Hahnékra, és minden jól alakult eleinte a tolnaiak számára: megszerezték a vezetést a vendégek, amelyet aztán a második játékrészben elherdáltak. A piros-feketék két jogos büntetőt értékesítettek – más kérdés, hogy a játékvezető nem az új szabályok szellemében járt el Kulcsár kiállításakor. Így a játékos ma eltiltását tölti, viszont jó hír, hogy Bartha eltiltását kétmeccsesre mérsékelték, így vele már kalkulálhat a szakmai stáb.
A DVTK nagyszerűen kezdte a szezont, verték idegenben a Videotont, majd otthon az Újpestet. Ilyen előjelekkel utaztak a Groupamába Horváth Ferenc tanítványai, akik aztán kaptak egy hatost a zöld-fehérektől. Utána a Kispest is hármat vágott Miskolcon Antaléknak, és a Haladás is épp ennyit rúgott szombaton Liptákéknak – apró szépségtapasz, hogy Sopronban legalább összejött a szépítés (3-1). A védelem átjáróház volt az elmúlt hetekben, az utolsó három fellépésükön beszedett 12 találat önmagáért beszél. A taktika sem ült mindig megfelelően, Bognár centerben való játszatása nem biztos, hogy jó döntés, a 4-1-4-1-es felállás pedig azt jelenti, hogy a középpályán nem mindig sikerül megszűrni az ellenfelek akcióit – a Hali valósággal átrohant a miskolciakon…
A Paksra nem annyira jellemző, hogy sok gólos mérkőzést játszanak, nem úgy a borsodiakra, akiknek eddig mind az 5 meccsén jött az over opció. Ma is erre látunk esélyt, tippünk így: +2.5!

Olvasói sztorik