Hírek

Német edző az U19-es válogatottunk élén – hivatalos

Rangadó
Rangadó

2016. 08. 04. 16:59

A Magyar Labdarúgó Szövetség a hivatalos honlapján közölte, hogy a jövőben Michael Boris irányítja az U19-es labdarúgó-válogatottat.

A 41 éves német szakember korábban a német Schalke U23-ás labdarúgócsapatát vezette, majd az alacsonyabb osztályban szereplő együttesek után volt az Ürdingen edzője is, ahol a bajnokságban 19 meccsen dirigálta az együttest, melyekből 11 találkozót megnyert csapata és mindössze 5-ször maradt alul ellenfeleivel szemben. Edzői pályafutását a Kickers Emden együttesénél kezdte 2004-ben, ahol 3 évig volt a csapat másodedzője.

Az új edző nehéz feladattal áll szemben, hiszen az U19-esekre novemberben egy Európa-bajnoki selejtező torna vár, amelyen a házigazda örmény és a svájci válogatott mellett az olasz csapattal kell megküzdenie a továbbjutásért. A többi utánpótlás-válogatott szövetségi edzőihez hasonlóan Michael Boris is Bernd Storck sportigazgató irányítása mellett végzi majd munkáját.

– Nagyon büszkén álltam munkába a magyar szövetségnél – nyilatkozta Michael Boris az mlsz.hu-nak. – Az elmúlt napokat természetesen információgyűjtéssel töltöttem. Eddig az U19-es válogatottban egy nagyon motivált, tehetséges csapatot ismertem meg, amellyel természetesen a továbbjutás lesz a célunk az őszi Eb-selejtezőben. Persze tisztában vagyok vele, hogy ez nem lesz könnyű feladat, hiszen egy csoportban vagyunk Svájccal és Olaszországgal – nem mi vagyunk az esélyesek, de Bernd Storck szakmai igazgatóval közösen szeretnénk a lehető legjobb eredményt elérni.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.