Hírek

Hazai és vendég!

Bajnokok, ha találkoznak...

BATE Boriszov-Dundalk 1! Szünet 1-es, végeredmény 1-es! A Hazai csapat kapott gól nélkül győz!

A fehérorosz együttesnek nem jelent gondot ír riválisa legyőzése. Nem gondoljuk, hogy gólt kapna az első felvonások a házigazda…
A BATE tavaly tükörsimán nyerte meg a bajnokságot, és az idén is minden bizonnyal a sárga-kékeké lesz az aranyérem. A féltávnál magabiztos előnnyel vezetnek, a Boriszov Arénában félelmetes mérleget produkálva. Polyakovék az első selejtezőkörben a finn SJK-val találkoztak. Otthon magabiztos kétgólos előnyt szereztek Veremkóék (2-0), a visszavágón pedig már 2-0-ra is vezettek, a vége azonban 2-2 lett, de a fehérorosz továbbjutás egy percig nem forgott veszélyben. Aleksandr Yermakovich vezetőedző egy belső védőre sérülés miatt nem számíthat.
A Dundalk is simán nyerte a bajnoki címet, és jelenleg is az élen áll hazája bajnokságában. A fekete-fehérek idegenben is erősek, a formájuk is jó. A bajnokságban hatpontos a fórjuk a Cork Cityvel szemben, a BL-selejtezőben pedig az izlandi Hafnafjördur ellen sikerólt kivívniuk a továbbjutást. Az első mérkőzésen a Dundalk szerzett vezetést, ám a HF egalizálni tudta az eredményt. A visszavágón izlandi előnnyel vonultak az öltözőbe a csapatok, de a remek formában lévő Mc Millen gyorsan bevert kettőt – a hajrában érkezett hazai találat így még mindig az írek továbbjutását jelentette. Stephen Kenny menedzser a 4-2-3-1-es hadrendet alkalmazza legszívesebben, de nem kizárt, hogy a fehéroroszok elleni meccsen még egy védekező középpályás kap szerepet. Egy belső védő sérült, ő nem utazhat el a csapattal.
A BATE ényegesen erősebb ellenfelénél, egyértelműen a hazaiak továbbjutását várjuk a párharctól. Tavaly összeakadt a két együttes, akkor a Boriszov Arénában 2-1 lett a vége, Írországban pedig 0-0. Most azt gondoljuk, hogy az első mérkőzésen a fehéroroszok megnyugtató előnyt szereznek, és jó eséllyel nem kapnak gólt. A szünetig már előnybe kerülhet a hazai alakulat, amely a végén ünnepelhet, és nem lepődnénk meg, ha a végén kettő lenne közte – természetesen a kék-sárgák javára!

Partizani Tirana-Salzburg 2!

Az osztrákok nem követik el ugyan azt a hibát, mint a Fradi. Már idegenben előnyt szereznek!
A Partizan tavaly ezüstérmet szerzett Albániában, de miután a Skenderbeut kizárta a nemzetközi szövetség a kupaszereplésből, így a BL-ben a piros-feketék indulhatnak. A Ferencváros ellen Viláék semmi extrát nem nyújtottak, igaz, ezen semmi meglepő sincsen, hiszen klasszis játékos nincs a keretükben. A fizikai felkészültségükkel nincsen probléma, ezt bebizonyították Ibrahimiék, ám összességében szürke középcsapat benyomását keltette a Tirana. Adolfo Sormani egy középpályásával nem számolhat a mai találkozón.
A Salzburg tavaly magabiztosan nyerte meg az osztrák bajnokságot, Óscar García együttese viszont vereséggel kezdte az idei pontvadászatot. A Red Bull a Turm vendége volt, és a fehér-pirosak gyorsan háromgólos hátrányba kerültek az első félidőben, amelyet csak kozmetikázni tudtak később (3-1). Pedig úgy tűnt, hogy rendben van az alakulat, hiszen a BL-selejtező előző körében a Liepajas ellen simán léptek tovább Soriánóék. A keretben egy belső védő és egy támadó sérült.
A Partizan nagyon meglepte a Ferencvárost, és ebből tanulhatott a Salzburg. Azt gondoljuk, hogy a klasszisokkal erősebb osztrák társulat már az odavágón előnyt szerez. Tippünk így: 2-es!

Olvasói sztorik