Hírek

Ír történetek…

Ma egy kicsit a szigetlakók bajnokságára koncentrálunk...

Sligo-Bray 1!

A középcsapat a kiesőjelöltet fogadja: ebből nagyon úgy néz ki, hogy hazai siker lesz…
A Sligo 15 fellépést követően 19 egységével a 7. pozíciót foglalja el. Odahaza 3-3-1-es mérlege erősnek számít, egyetlen vereségét még a nyitó fordulóban szenvedte el a Shamrocktól. Biztató lehet a drukkereknek, hogy az utolsó három hazai fellépését egyaránt megnyerték Dave Robertson fiai. A formájuk a bajnoki szünet előtt igencsak szeszélyessé vált: öt siker között kétszer kikaptak – igaz, vendégségben. A keretben vannak fontos hiányzók: egy belső védő és egy jobb bekk, ez utóbbi ráadásul a csapatkapitány.
A Bray Wanderersnek mindössze 8 pontja van, így nem is meglepő, hogy csak az utolsó előtti helyet foglalja el a tabellán. Harry Kenny alakulata otthon még csak-csak szedegeti az egységeket, no de idegenben… A zöldek egy iksz mellett hatszor megégtek, gólkülönbségük pedig 1-13. A döntetlen a sereghajtó Longdfordnál jött össze még márciusban, azóta a túrákon csak kudarcok érték Lewiséket. A brigád pocsék formát mutatott, ötször kapott ki sorozatban, majd a leállás előtt az utolsó helyezett Longford megint kibabrált Moore-ékkel: 0-0 lett a vége egy olyan találkozón, amelyen a Bray több mint fél órát játszhatott emberfórban. A szakvezető nem számíthat három védőre sérülés miatt – a jobb bekk posztja egyelőre kiadó… Nem lesz könnyű így a kiruccanás.
A Sligonak van törleszteni valója, ugyanis a tavasszal egy csúnya négyesbe szaladt bele a Wanderersnél. Ma visszavág a Rovers, és otthon tartja a pontokat. Tippünk így: 1-es!

Shamrock Rovers-Cork City -2.5!

A 16. forduló rangadóján nem számolunk gólzáporral.
A Shamrock nem tolja rosszul az idén, Pat Fenlon együttese a 3. 28 ponttal. Lemaradásuk tekintélyes a Dundalk-Cork páros mögött, mögöttük viszont ott lohol a Derry, tehát hátrafelé kell tekintgetnie. A zöld-fehérek 4-1-2-es hazai sort hoztak össze, 10-5-ös gólkülönbséggel. A szünet előtt összességében jól nyomták Brennanék, akik a St. Patrrick’s-nál arattak győzelmet (0-2). Az over/under mutatójuk 3/12 – ez azért beszédes adat. A hadrend nem változik, marad a 4-2-3-1, de lesznek fontos hiányzók. Két szélső bekk és egy középcsatár sérült, és a házi gólkirály, a jobbszélső pedig eltiltását tölti még.
A Crok a Dundalk elsőszámú kihívója az idei kiírásban. John Caulfield csapata a 2. helyről várja a folytatást, 36 pontja van, eggyel marad csak el a címvédőtől. Idegenben is erős a társulat (4-2-1), amely nagymértékben köszönhető parádés védekezésének (9-3). Összességében is a legkevesebb gólt kapták a piros-feketék, csak 6-ot. A brigád nagyszerű passzban érkezik a mai találkozóra, nyolc sikert könyvelt el sorozatban. Legutóbb a listavezetőt is legyűrték Maguireék (Dundalk 1-0). Az over/under mutatójuk 10/5. A védelemben vannak fontos hiányzók, egy belső bekk (csapatkapitány), és egy jobboldali hátvéd sérült.
A két gárda eddig nagyon gólszegény mérkőzéseket vívott egymással – és ma sem várunk meglepetést e tekintetben. Szoros találkozón nem jutnak el három találatig a felek. Tippünk így: -2.5!

Olvasói sztorik