Hírek

Kikapott a Videoton a grúz ellenfelétől

Egygólos vereség a Csihurától.

Vereséget szenvedett az első felkészülési mérkőzésén a Videoton a grúz Csihura Szacshere ellen az ausztriai edzőtáborban. A vidi.hu beszámolója szerint 37 percet kellett várni a félidő legnagyobb fehérvári helyzetére. Ekkor Géresi adott be a jobb szélről, a labda a hosszún érkező Bódihoz került, aki szépen tette vissza középre azt Negonak, ő kapura lőtt négy méterről, Hamzic óriásit védett!

A második félidőben Henning Berg, a Vidi edzője sorcserét hajtott végre, és több játékost is új poszton próbált ki. Sejben jobbhátvédként, Zsótér balhátvédként, míg Stopira belső védőként játszott. Az 58. percben megszerezte a vezetést a Csihura Szacshere. Egy jobb szélről érkező beadás jutott el a középen érkező Mumladzehez, akinek közeli lövését hatalmas bravúrral védte Horváth, a kipattanót azonban a grúz játékos már gond nélkül tudta közelről a kapuba lőni (0-1).

Az utolsó tíz percben valamivel többet birtokolta a labdát a Vidi, de nem sikerült egyenlíteniük, első felkészülési mérkőzésüket tehát 1-0-ra elveszítették.

Olvasói sztorik