Hírek

Stadionbúcsúztató meccs Szigetszentmiklóson

A Szigetszentmiklósi TK hazai pályája a harmincas évek óta a Sport utcában van. A létesítmény legnagyobb felújítását 2007-ben élte meg. Vasárnap a Balmazújváros ellen utoljára lép pályára a bajnoki mérkőzésen a csapat ebben a létesítményben, hiszen a következő bajnokságban albérletben szerepel majd, azt követően már az új, jelenleg épülő stadion lesz az otthona – számol be az NB II-es csapat hivatalos honlapja.

– Sok szép emlék köt a stadionhoz, az egyik a Dunaújváros kiütése – emlékezett vissza Horváth Ferenc. – De ide sorolhatom az MTK ellen sikert is, amikor a kék-fehérek a bajnokság kiemelkedően legjobb csapatával érkeztek hozzánk. Nagy élmény volt a Gyirmót elleni 5–2-es sikerünk is, ami nagyon nagy diadal volt. Aztán nagy derbit játszottunk a Magyar Kupában az Újpesttel, amely csak 3–3 utáni tizenegyesekkel tudott kiejteni minket. Szép emlék a tavaszi menetelésünk, amelynek a végén a szezon tabelláján a második helyen végeztünk, vagyis sok minden jut eszembe a Sport utcai pályáról. Egy búcsú mindig nehéz, nem lesz ez másként most sem, hiszen sok minden köt ehhez a stadionhoz is.

Az NB II utolsó fordulóját vasárnap 18 órakor rendezik.

Olvasói sztorik