Hírek

Három játékosától elköszönt a Videoton

Négyen viszont visszatértek Székesfehérvárra.

A Videoton játékosai május 30-án, hétfőn találkoztak újra, hogy elkezdjék a felkészülést a következő idényre.

Szokás szerint a székesfehérvári CMed Rehabilitációs és Diagnosztikai Központban kellett megjelenniük a játékosoknak, ahol vérvétel, fogászati, ortopédiai, fül-orr-gégészeti és kardiológiai vizsgálatok vártak rájuk.

– Zsótér Donát, Horváth Tamás és Lorentz Márton visszatértek a kölcsönjátékból és az első csapattal kezdik meg a felkészülést, akárcsak Tischler Patrik, aki a Puskás Akadémia játékosa, jövőjéről később születik döntés. Filip Pajovicsnak június 30-án lejár a szerződése, Alhassane Soumah-nak és Braniszlav Danilovicsnak pedig a kölcsönszerződése, ők máshol folytatják pályafutásukat, amelyhez sok sikert kívánunk. A Siófokra kölcsönadott Gábor Péter és Paudits Patrik számára még tart az NB II-es bajnokság, rajtuk kívül Koltai Tamás, Haraszti Zsolt és Tomas Tujvel sem voltak ott a felméréseken, ők a klub engedélyével nem csatlakoztak a csapathoz. Jelen volt a 19 éves Varga Bence, aki a tavaszi idényben, edzőmérkőzésen már bemutatkozhatott az első csapatban – mondta a vidi.hu-nak Kovács Zoltán sportigazgató.

Olvasói sztorik