Hírek

Östersund-Malmö

Östersund-Malmö 2!

Az újoncnak nem lesz könnyű dolga a listavezetővel szemben…
Graham Potter együttese 11 fordulót követően 15 egységgel a 10. helyen tanyázik. Az újonc odahaza három siker mellett kétszer kikapott, verte például a Göteborgot, de az AIK és az Örebro kifosztotta a piros-feketéket. A formájuk egészen a múlt hétvégéig biztatónak bizonyult, ám ekkor a Sundsvall vendégeként demoralizáló, 5-0-ás vereséget szenvedtek. A keretben a középpályán lesznek gondok, hármas is sérültek, illetve egy kapus még, akivel nem számolhat a szakmai stáb.
A Malmö az idén vissza akarja szerezni a bajnoki trófeát, és a kékek eddig ennek megfelelően is teljesítenek. Allan Kuhn alakulata vezeti a tabellát 24 ponttal, nyolc siker mellett háromszor kaptak ki Bergeték. Idegenben 3-0-2 a mutatójuk, viszont a formájuk egészen parádés, nyolc fellépésben 21 egység, csak a Helsingborgnál maradtak alul. A vendégeknél ugyancsak a középpályán lesznek hiányzók, ám a keret bő, így tudják pótolni majd a kimaradókat.
A két alakulat lehetőségei és állománya között zongorázni lehet a különbséget. És ez ma ki is jön a pályán. Az újonc jól tartja magát, de a múlt heti zakóból még nem biztos, hogy kilábaltak. A Malmö bajnokságot akar nyerni, ehhez pedig győznie kell. Meg is teszi. Tippünk így: 2-es!

Hull City-Sheffield Wednesday -2.5!

A Premier League kapujába jutott a két együttes: a Wembley-ben nem várunk gólgazdag összecsapást…
A tigrisek 83 egységgel a 4. helyen végeztek a Championshipben, így vehetnek részt a play offban. Otthon erősek voltak, 15-7-1-es mérlegük erről tanúskodott, bár a rájátszás első körében erre pont rácáfoltak. Nyertek a Derbínél 3-0-ra Steve Bruce fiai, viszont a visszavágón, a szinte bevehetetlennek tűnő erődítményben, a Kingston Communications Stadium-ban egy félidő alatt kaptak két gólt. De szerencséjükre többet nem, így ha minimális különbséggel is, de kivívták Sondgrassék a rájátszás döntőjébe való bejutást. A keret erős, a 4-5-1-es hadrenden minden bizonnyal nem változtat a rutinos menedzser. Elől Abel Hernandez remekül teljesített a szezonban, ma is kulcsszerepe lehet a légiósnak.
A Sheffield a 6. pozícióban zárta az alapszakaszt, Carlos Carvalhal menedzser alakulata is inkább otthon volt erős. A védelme szilárd volt a gárdának, 46 bajnokin 45-ször kapitulált csak a hátsó alakzat. A rájátszásban a Brightonnal találkoztak a kék-feketék: otthon 2-0-ra nyertek Pudilék, így idegenben elegendő volt az 1-1-es döntetlen. A keretben nagy sztárok nincsenek, de a szervezettséggel ezt eddig kompenzálni tudták a baglyok. A középpályán van két hiányzó, de ők pótolhatóak.
A Hullnak 17/31, a Sheffieldnek 23/25 volt az under/over mérlege a szezonban, az idényben eddig kétszer remiztek, egyszer 0-0. egyszer 1-1 lett a vége. Ma sem várunk sok találatot, óvatos csapatok feszülnek majd egymásnak. Döntetlen körüli eredményt, akár hosszabbítást is várunk a Wembley-ben! Tippünk: -2.5!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik