Hírek

Debrecenben tart edzőtábort a Barcelona

A katalán klub edzői érkeznek az akadémiára.

Június utolsó két hetében a katalán FC Barcelona edzői tartanak futballtábort a Debreceni Labdarúgó Akadémián – számolt be a DVSC hivatalos honlapja.

A barcelonai modell az egész világon terjeszkedik, és az FCB-táborok tökéletes példái a növekedésnek, mivel egyre többen szeretnék elsajátítani a gránátvörös-kékek módszereit első kézből – hangzott el azon a prezentáción, melyet a Nagyerdei Stadionban tartottak meg csütörtök este.

Bács Zoltán egyetemi kancellár elmondta, a katalán klub három trénere, valamint nyolc helyi edző (a DEAC-tól, a DSI-től és a DLA-tól) június utolsó két hetében két turnusú futballtábort szervez Debrecenben. A foglalkozásokon összesen kilencvenhat gyermeket tudnak fogadni, az U7-es korosztálytól az U14-esig.

Makray Balázs stratégiai és sportszakmai igazgató, a Debreceni Sportcentrum Kft. képviseletében érdekességként megjegyezte, hogy a Barcának van egy olyan kikötése, hogy első osztályú klubok utánpótlásával nem működik együtt az FCBCamps keretében, ezért a Loki ezúttal kimaradt ebből a projektből.

A prezentáción megjelent Barcsa Lajos alpolgármester is, aki elmondta, a város számára mindig is fontos volt a sport. A tábor egyik legfontosabb célja, hogy átadja a fiatal magyar labdarúgóknak azokat az értékeket, amelyeket az FC Barcelona képvisel. Ennek érdekében a cívisváros anyagilag is támogatja a táborok szervezését és azt is magára vállalta, hogy turnusonként hat, összesen tizenkét hátrányosabb helyzetű helyi tehetség költségeit átvállalja, összesen egymillió forint értékben.

Az esemény után a Nagyerdei Stadion óriásprojektorán levetítették a Debreceni Egyetem szervezésében a „Magyarok a Barcáért” című dokumentumfilmet.

Olvasói sztorik