Hírek

Idegen poszton játszatják a Haladás középpályását

Jancsó András alapember Sopronban.

A vaol.hu-nak adott interjút a Haladás 20 éves védekező középpályása, Jancsó András. A Sopronban kölcsönben szereplő fiatal idén 22 mérkőzésen lépett pályára az NB II-ben.

Az interjúban azt is elmondta, bár az ősszel még eredeti posztján, védekező középpályásként játszott, a téli átigazolások után Supka Attila vezetőedző a védelembe helyezte őt vissza.

Jancsó kölcsönszerződése a nyáron lejár és visszatér a Haladáshoz, ahol eddig 10 bajnokin szerepelt az NB I-ben.

– Jó lenne megragadnom a keretben és minél többet játszanom – mondta erről Jancsó, akinek párja a női válogatott játékosa, Fenyvesi Evelin.

Olvasói sztorik