Hírek

Élet az NB I után: győri bánat, nyíregyházi lendület

Ismét megnéztük, hogy állnak a tavalyi NB I-es kiírás nagy vesztesei.

Óriási vihart kavart az NB I 2014–2015-ös idényének végeztével a bajnokság 16 csapatosról 12 csapatosra szűkítése. A változtatás nagy vesztesei természetesen a licencet nem kapó gárdák, a Nyíregyháza, az ETO, a Kecskemét, a Pécs és a Pápa voltak. Az említett öt együttesből előbbi kettő az NB III-ban, utóbbi három a megyei első osztályban küzdhetett idén. A Rangadó.hu most számba vette, mennyire sikeresen tudták le az év agy részét a visszasorolt klubok.

Vissza a csúcsra?

Az ötből valójában egy olyan csapat van, amely gyakorlatilag ereje teljében kényszerült alacsonyabb osztályú folytatásra (ráadásul azóta pert is nyert az MLSZ-szel szemben), ez pedig a Nyíregyháza. A Szparinak még NB I-es játékosállományának nagy részét is sikerült megtartania, így jelenleg is szerződésük van Luis Ramosszal, Pölöskey Péterrel, Harsányi Zoltánnal, Rezes Lászlóval, Zoran Koszticcsal, Igor Zofcsákkal, Mohamadou Abdouramannal, Farkas Márkkal, Szalai Vilmossal, Szavo Rakoviccsal, Szokol Zsolttal és Vologyimir Ovszijenkóval.

A szabolcsiaknak még három forduló van hátra a 32 mérkőzéses kiírásból, eddig 24-szer sikerült nyerniük. Ennek ellenére előnyük nem tetemes, a Cegléd eggyel több meccset játszva ugyan, de mindössze két ponttal követi őket a Keleti-csoportban. A feljutás ezzel együtt nem lehet gond, hiszen az NB III-ból idén a két első és a három csoport legjobb harmadik helyezettje is helyet kap a jövő évi másodosztályú küzdelmekben.

A Szparinak egyébként óriási különbséggel nem sikerült még kiütnie ellenfelet, egyszer győzött 5-0-ra (a Felsőtárkány volt az áldozat), a többiek tisztesen helytálltak. Az üldöző Cegléd, valamint a Jászberény és az RKSK tudta megverni őket.

Bár egy osztályról lejjebb, de szintén imponáló magabiztossággal kapaszkodik a Pécs. A Baranya megyei első osztályban 27 forduló ment le a 30-ból és a PMFC 25-ször is győzni tudott. Hivatalosan még nem bajnokok, mert üldözőjük, a Szászvár 7 ponttal követi őket, de amennyiben más feltételek nem akadályozzák meg a Pécset a feljutásban, a pályán ki fogják tudni harcolni az NB III-at. Száz százalékos mérlegüket már az első fordulóban elvesztették (vagy ha úgy tetszik, meg sem szerezték), amikor épp a legfőbb üldöző Szászvárral játszottak döntetlent. A hetedik fordulóban Mohácson kaptak ki, azóta minden meccsüket megnyerték.

Gólkülönbségük egészen döbbenetes, 135 rúgottra csak 9 kapott jut, többször rúgtak 8, 9, sőt 11 gólt is. Legutóbb március 12-én találtak be a kapujukba, akkor egy 11-1-es meccsen 9-0-nál kapitulált a védelem. Ezt leszámítva idén még nem rezgett a háló. Mindez úgy, hogy a tavalyi keretből senki nem maradt…

Megrekedtek

A többi három együttes kisebb-nagyobb meglepetésre úgy néz ki, legalább egy évre megreked azon a szinten, ahová visszasorolták. A legváratlanabb talán az ETO bukdácsolása, hiszen ugyan a szigorúan vett keretből senki nem maradt idénre, de több olyan játékos is akad, aki a 2014–2015-ös szezonban az NB I-ben is bevetésre került (Vankó Imre, Pongrácz Viktor, Nagy Ádám, Szabó Bence, Kelemen Márk), sőt Mayer Milán például még gólt is ünnepelhetett.

Ahogy azt a Rangadó.hu már jelezte, a győrieknek sem a pályán, sem a zöld asztalnál nem sikerülhet visszakapaszkodni az NB II-be. Jelenleg négy csapat is megelőzi őket, ami még akkor is sok, ha előttük a Fradi és a Vidi második csapata áll, valamint adott esetben a harmadik helyről is fel lehetne jutni. A Mosonmagyaróvár és a Dorog is rendelkezik NB II-es licencszel, míg a legjobb harmadik, a Keleti-csoportban szereplő Cigánd szintén megkapta a pozitív megerősítést az MLSZ-től.

Az ETO még az ősszel egymás után bukott komoly rangadót a Ferencváros és a Videoton második számú csapatai ellen (2-4, 0-4), de kikapott például a Dorogtól is.

Az már kisebb meglepetés, hogy a Kecskemétnek sem sikerül a feljutás. A KTE helyett KLC néven játszó csapatnál Némedi Norbert vezetőedző nyilatkozata szerint is hatalmas volt a káosz szezon elején, ezért nem csoda, hogy alaposan lemaradtak az ősszel. A tavasz sem lett makulátlan, de például sikerült győzelmet aratni az évek óta bajnok Kiskunfélegyháza felett, a Kecskeméti LC pedig jelenleg negyedik. A szoros üldöző Schieber Pincészet BLSE ellen izgalmas, 4-4-es találkozót játszottak.

Pápán egy ideig úgy tűnt, nemcsak a csapatot kell teljesen újraalapítani (Pápai Perutz FC néven), de ráadásul a megye II-ből indulhatnak csak. Az utolsó pillanatban ez megváltozott, a pápaiak kedvéért még a bajnokság létszámát is felemelték, miután a kiemelt bajnokságokban szereplő Pápai ELC-t elismerték a klub hivatalos utánpótláscsapatának. Az engedmény egy évre szólt azzal a feltétellel, hogy a Perutznak fel kell jutnia az NB III-ba. Ellenkező esetben 2016 nyarán ismét kereshetnek utánpótlás-játékosokat.

A kitételnek úgy fest, nem sikerül megfelelni, legalábbis a pályán biztosan nem – négy fordulóval a vége előtt 17 pont a hátrány a bajnoki várományos Veszprém mögött. Kettejük közé még a második Úrkút ékelődik és bár a Pápa sok szép 4-5 vagy akár 7 gólos győzelmet aratott, mindkét rivális legyőzte őket, így pedig nem volt esélyük az első két hely egyikére sem (bár a Veszprém elleni hagyományos rangadók közül egyet behúztak).

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.