Hírek

„A focisták nem érnek rá regenerálódni”

Mamadou Sakho pozitív mintája után a Magyar Antidoppingcsoport vezetőjével beszélgettünk arról, hogy mitől kell tartani a magyar focistáknak.

Bár a sport területén az elmúlt hónapokban, években még a korábbinál is több és több a doppingeset, a futballban néhány fel-felbukkanó vádaskodástól eltekintve konkrét lebukásokról szinte soha nem beszélhetünk. Ebbe a képbe “rondított bele” a Liverpool francia bekkje, Mamadou Sakho, aki áprilisban produkált pozitív tesztet egy zsírégető szertől, melynek egyik hatóanyaga szerepel a WADA tiltólistáján. Mivel a 26 éves játékos még csak nem is kérte a B-teszt kivizsgálását, gyakorlatilag elismerte: doppingvétséget követett el.

Az eset újra felszínre hozta a labdarúgás és a dopping kapcsolatának kérdését, ennek apropóján pedig Dr. Tiszeker Ágnest, a Magyar Antidopping Csoport vezetőjét kérdeztük.

– Hány vizsgálatot végeznek Magyarországon egy évben és ebből mennyi esik a labdarúgásra – különösen egy olyan évben, amikor az olimpia számít hangsúlyosabb eseménynek?

– Most a labdarúgás is hangsúlyosnak számít, hiszen rövid időn belül kezdődik az Európa-bajnokság, amelyen hosszú idő után Magyarország is részt vesz. A Magyar Antidopping Csoportnak (MACS) közös programja van az UEFÁ-val. Ez egyrészről nagy megtiszteltetés, másrészről az európai szövetség komoly elvárásokat is támaszt velünk szemben. Az összes sportágat figyelembe véve 1500 mintavételt végzünk a 2016-os évben, ebből természetesen szép számmal jut a labdarúgásra is, ők sem maradnak ki a szórásból. Nem minden tesztet végez a MACS, néhányért az UEFA illetékesei a felelősek. Elsősorban, de nem kizárólag a válogatott játékosokat vizsgáljuk.

– Hol keresik a labdarúgókat? Otthonukban, meccseken?

– A nemzetközi mérkőzéseket követő mintavételek az UEFA hatáskörében vannak, mi főleg edzőtáborok, összetartások során jelenünk meg. Arra is van ugyanakkor lehetőség, hogy egy szimpla bajnokit kövessen ellenőrzés.

– Mennyire együttműködőek a focisták? Nem lepődnek meg amikor beállítanak?

– Aki játszott már külföldön, főleg nívós bajnokságban, az hozzászokott már ehhez; de a többiekkel sem szokott probléma lenni. Ismerik a kötelességüket, nem kockáztatnak meg eltiltást, hiszen a mintavétel megtagadása már önmagában doppingvétségnek minősül. Egy mérkőzést követően persze előfordulnak zúgolódások, ha a vesztes csapat tagjai közül ellenőrzünk, de semmi több. Nem mindenki tud azonnal mintát adni, valakinek órákat is várnia kell, de ez része a procedúrának.

– Ha a nyertes és a vesztes csapat játékosait egyszerre ellenőrzik, mennyire vannak elszeparálva egymástól?

– Semennyire, egy közös váróhelyiségben helyezzük el őket. A pályán harcolnak egymás ellen, de az életben nem kell utálniuk egymást, sportról beszélünk. Általában megbeszélik a meccset.

– Milyen szereket vizsgálnak labdarúgók esetében?

– Ugyanazokat a szereket vizsgáljuk, mint bármelyik másik sportágnál. Az UEFA analízise ehhez képest annyival több, hogy ők még egy EPO-tesztet is elvégeznek. Hogy ennek mennyi hozzáadott értéke van, az kérdéses, mert én nem tudok olyanról, hogy ez pozitív mintát eredményezett volna, a teszt költsége pedig igen magas. Rutinvizsgálatok során éppen ezért mi ezt csak gyanú esetén alkalmazzuk.

– Miért van az, hogy a futballban elenyésző a doppingesetek száma?

– Mindig vita tárgyát képezi, hogy a foci doppingérzékeny sportág-e. A nemzetközi szövetség véleménye szerint közepesen doppingérzékenynek nevezhető. A csábítás nagy, hiszen ha valaki sikeres, elképesztő mennyiségű pénzt lehet keresni a labdarúgással. Az ellenőrzés éppen ezért is kötelességünk. A doppingnak egyébként manapság közkedvelt célja a regenerálódási folyamatok felgyorsítása. Egy első osztályú, profi játékosnak egy dologból biztosan nincsen elég: időből. Egyszerűen nem érnek rá gyógyulni, márpedig a futballban elképesztő mennyiségű sérüléssel kell szembenéznie a játékosoknak. A focira ugyanakkor az is igaz, hogy olyan felszereltségű, szakképzett orvosi stábok vannak, amelyek segítségével teljesen legális úton is többszörösére felgyorsítható a regeneráció. Inkább az ellazulás, szórakozás, gőz kiengedése céljából alkalmazott – és dopping szempontjából is tiltott – drogok használata fordul elő esetenként.

A címlapkép a nol.hu-ról származik.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik