Hírek

Norvég túra…

Egy vendég, egy hazai...

Start-Rosenborg 2-es és +2.5!

Nem lesz esélye a kiscsapatnak a bajnok ellen, gólos mérkőzésen viszik el a pontokat a vendégek…
A Start a sereghajtó, egyedüliként nyeretlen a mezőnyben, kilenc fellépésén mindössze négy egységig jutott. A január elején kinevezett Steinar Pedersen vezetőedző nincs könnyű helyzetben, ugyanis a nem túlságosan erős kerettel kell, hogy kivívja a bennmaradást. Minden csapatrészbe érkeztek új játékosok, de jobbára alacsonyabb osztályokból. A gárda büdzséje az egyik legkisebb a ligában, és bizony eddig ennek megfelelően is teljesítenek a kék-fehérek. Otthon 0-3-2-es a mérlegük, a formájuk pedig az eddigi eredményeik alapján nem éppen biztató, ráadásul kiestek a kupából is a fiúk. A keret sem lesz teljes, egy középpályás, egy jobbszélső és egy csatár sérült.
A bajnok 9 forduló után már vezeti is a bajnokságot, a trondheimi együttes 22 pontig jutott. Idegenben 2-1-1 a mutatójuk, még a nyitófordulóban a nagy rivális Oddnál szenvedtek vereséget a fehér-feketék. Kare Ingebrigtsen vezetőedző brigádja a kupában is jól tolja, fölényes sikereket aratott a közelmúltban. Egy fontos középpályás eltiltott lesz, de rajta kívül az alapcsapat bevetésre készen áll.
A Start gyenge, a Rosenborg pedig nem hibázhat. A házigazda védelme nem állt össze, ráadásul a trondheimiekkel rendre gólgazdag meccseket vívnak. Ma is 2-est tippelünk, de kiegészítjük a +2.5-ös opcióval!

Songdal-Tromsö 1!

Az újonc eddig bírja az élvonal ritmusát, a Tromsö pedig hagyományosan gyenge vendégségben. Bizalmat szavazunk a vendéglátónak!
A Songdal magabiztosan nyerte meg a másodosztály küzdelemsorozatát, különösen hazai környezetben voltak félelmetesek Eirik Bakke fiai. Az élvonalban eddig hullámzóan teljesítenek, de azért kilenc fellépésen csak összeszorgoskodtak 11 pontot. Otthonukban, a Fosshaugane Campusban eddig 2-1-1-es a soruk, csak az Oddtól kaptak ki, a Rosenborgtól pontot loptak. Legutóbb az Aalesundnál vendégeskedtek, és noha gyorsan hátrányba kerültek, végül jól futballozva magabiztosan nyertek (1-4). A keretben egy jobbhátvéd sérült, rajta kívül mindenki bevethető.
A Tromsö tavaly kivívta a bennmaradást, és ezúttal sem lehet extra célja az északi alakulatnak. 9 pontja van, vendégként 0-2-3 a mérlege, a formája pedig közel sem az igazi: öt bajnokiból négyet elveszítettek a piros-fehérek. Idegenben március közepe óta még csak gólt sem szereztek, 1-13-as a találati mutatójuk távol otthonuktól. Egy rutinos középpályás sérült, a háromgólos tunéziai csatáruk pedig eltiltott…
A Tromsőben nem érezzük az erőt, hogy a lelkes újoncnál eredményes legyen. A Songdal eddig jól tartja magát, ma újabb fontos három pontot szerezhet a bennmaradásért folytatott küzdelemben. Tippünk így: 1-es!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik