Hírek

U18: nagy csata végén döntetlent játszott a válogatott

U18-as felkészülési mérkőzés

Szerbia–Magyarország 1-1 (1-1)
Magyarország:
Vajda Dániel – Nagy Ronald, Szalai András, Rétyi Tamás, Nagy Zsombor – Koncsag Martin, Hinora Kristóf, Szabó Dominik, Tömösvári Bálint – Kamarás György, Bíró Bence.

A magyar gólszerző: Kamarás (13.).

Második felkészülési mérkőzését is lejátszotta Szerbiában edzőtáborozó U18-as válogatottunk. A keddi első összecsapáson a mieink nagyszerű első félidei játékukkal 2-1-re nyerni tudtak a házigazda szerbek ellen. A vereség alaposan felpaprikázta ellenfelünket, a csütörtöki visszavágón a hazai együttes agresszív, kemény játékkal igyekeztek revánsot venni a keddi meccsért – írja az mlsz.hu.

A 4. percben sikerült is megszerezni a szerb csapatnak a vezetést, de a mieink még az első negyedóra végén egyenlítettek, Bíró Bence és Kamarás György összjátéka után utóbbi tört kapura, és lőtte el a labdát a kapus mellett.

A folytatásban kemény párharcokkal, sok szabálytalansággal tarkított, kimondottan küzdelmes volt a találkozó, a magyar válogatott alakított ki több helyzetet, de a szerbek előtt is adódott egy-két nagy gólszerzési lehetőség. A mérkőzés végéig az eredmény nem változott, egy jó iramú, harcos találkozón ért el 1-1-es döntetlent a magyar válogatott.

– Nagyon feszült hangulatú mérkőzést játszottunk, amely jóval kiegyenlítettebb volt, mint a keddi, ezt az eredmény is mutatja – mondta a mérkőzés után Oscar Corrochano, a magyar válogatott szövetségi edzője. – Volt esélyünk a sikerre, hiszen nekünk volt több helyzetünk, de ellenfelünk is eljutott a mi kapunkig, ezért a döntetlen reális eredmény. Örülük, hogy egy mentálisan és fizikálisan is kimagaslóan erős szerb csapattal szemben végig fel tudtuk venni a harcot, és két színvonalas mérkőzést sikerült játszanunk az elmúlt négy napban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.