Hírek

Tajti Mátyás gólja is kellett a sikerhez

Szerbia-Magyarország 1-2 (0-2)

Magyarország: Demjén Patrik – Tóth Dávid (Nagy Zsombor, 77.), Szalai András, Patik Márton, Gergényi Bence – Bayer Bence, Tajti Mátyás (Bíró Bence, 60.), Szabó Bence – Kovács Dávid (Tömösvári Bálint, 77.), Kamarás György, Takács Ronald (Hinora Kristóf, 77.)
Gólszerzők:: Patik a 24., Tajti a 33. percben

Az őszi Eb-selejtezőkre készülő U18-as válogatott a héten összetartáson vesz részt, két idegenbeli mérkőzést játszik a szerbek ellen. A keddi első összecsapás első félidejében nagyszerű futballal rukkolt elő az Oscar Corrochano vezette együttes, agresszíven letámadta a szerbeket, a megszerzett labdákból pedig sorra vezette támadásait, több nagy helyzetet is kialakítva. A 24. percben góllá érett a fölényünk, egy szabadrúgást követően a kapufáról, majd az ismétlés után a kapusról kipattanó labdát Patik Márton továbbította a kapuba (0-1). A 33. percben ismét szabadrúgáshoz jutottunk, Tajti Mátyás pedig nagyszerűen tekerte a kapuba a labdát (0-2), így kétgólos előnyünknél érkezett el a játékrész vége.

A második félidőben a szerbek feljöttek, főleg azok után, hogy Kamarás Györgyöt második sárgával kiállította a játékvezető. A 63. percben sikerült is megszerezniük a szépítő gólt a hazaiaknak, egy jobb oldali beadásba egy támadó még beleért, a visszafutó Szalai Andrásra pöckölte a labdát, amely így a hálóba pattant (1-2). A folytatásban mezőnyfölényben játszottak ugyan a hazaiak, védekezésre kényszerítették a mieinket, mégsem tudtak komolyabb helyzeteket kialakítani, nem is változott az eredmény a lefújásig, válogatottunk nagyot küzdve megnyerte a találkozót.

Mestermérleg

– Megküzdöttük ezért a győzelemért, az első félidőben támadásban, a másodikban a védekezésben nyújtottunk jó teljesítményt. A csapat mentális erejét mutatja, hogy emberhátrányban nagyot harcolva sikerült megtartani az előnyt, és végig jó szellemben futballozva megnyertük a találkozót – nyilatkozta Oscar Corrochano a lefújás után.

Olvasói sztorik