Vejle-Vendsyssel 1!
A feljutás a tét a dán másodosztályú bajnokság mai mérkőzésén. A vendégek rossz formában vannak…
A Vejle tavaly lemaradt a feljutásról: otthon szeszélyesen teljesített, idegenben meg szinte csak egy-egy pontokat szerzett, így nem is csoda, hogy maradt a másodosztályban. Az idén valamelyest jobban megy a piros-fehéreknek, akik 39 egységgel a 2., feljutó helyen tanyáznak. A bajnokság kiírása is változott, így most az első három pozíció ér osztályváltást. A Lyngby elhúzott a mezőnytől, de a másik két helyre négyen-öten pályáznak.
Otthon felemásan teljesít Klebér Saarenpää alakulata. Statsitztikájuk mindössze 6-2-4, jó hír viszont, hogy egymás után három sikert értek el. Sok gól lőnek, viszont a védelem is sokszor hibázik, gólkülönbségük 43-30. A keretben egy bekk sérült, de már jó ideje, így Mikkelsenék a legjobb összetételben fogadhatják a riválist.
Mert a Vendsyssel bizony rivális, a gárda a 4. 37 egységgel, és még nem mondott le a feljutásról. Azonban mélyrepülésben vannak Ove Christensen fiai: november közepe óta képtelenek nyeri, hat bajnokin két iksz és négy zakó jött össze. Idegenben 4-4-3 a statisztikájuk, de régen ünnepelhettek sikert. A keretben egy fontos hiányzó lesz: az izlandi középpályás eltiltását tölti.
A vendégek rettenetes formában érkeznek a mai összecsapásra, és kötve hisszük, hogy épp a rangadón jönnének ki a gödörből. A Vejle ma nyer, és stabilizálja helyét a dobogón. Tippünk így: 1-es!