Juventus-Inter 1!
Kétségtelen, hogy a Juve fáradtabb, és bizony vannak fontos hiányzói is, ennek ellenére azt gondoljuk, hogy nem hagyják elúszni az éllovas pozíciót, és újra nyernek!
Másfél hete véget ért a Juventus parádés győzelmi sorozata, a zebrák 0-0-ás döntetlent játszottak Bolognában. Aztán néhány nappal később egy igazán nagy erőpróba várt a csíkosakra: a Bayernt fogadták Dybaláék, és noha kétgólos hátrányba kerültek Mandzukicék, és elveszítették egy fontos alapemberüket (Marchisio), mégis felálltak, és legalább ikszre mentették az első felvonást Struraróék.
Jelenleg Allegriék vezetik a Serie A-t, a brigád 58 egységnél jár, a Juventus Staduóionban pedig 9-2-1-es mérleggel büszkélkedhet. Legutóbb szeptember közepén a Frosinone vitt el tőle pontot – nem mostanában volt az sem…
A keretben Marchisio nem lesz bevethető, mint ahogy Caseres sem, ugyanakkor Chiellini és Alex Sandro játékára van esély, sőt, Asamoah is játékra jelentkezett.
Az Inter a bronzéremért harcol, Mancini együttese a játéknap előtt az 5. pozíciót foglalta el 48 egységgel. A kék-feketék remekül kezdtek, de az ősz végére elfogyott a lendület: sorra jöttek a váratlan pofonok, amelynek eredményeként le kellett mondaniuk Mirandéknak a scudettóról. Persze, a dobogó még összejöhet, a Fiorentinával és a Rómával vívnak különversenyt.
Icardiék formája mostanság kiszámíthatatlan, remiztek a sereghajtónál, aztán kikaptak a violáktól, végül verték a Sampot könnyedén. Idegenben sem megy rosszul Ederéknek, 6-4-3 a mutatójuk, viszont elgondolkodtató, hogy január eleje óta nem győztek vendégként (Empoli 0-1).
Jó hír a szakmai vezetés számára, hogy Kondogbia eltiltását mérsékelték, így már bevethető lesz ma este. Brozovic viszont csak a lelátóról tekintheti meg az ütközetet.
Mancini minden bizonnyal marad a 4-3-3-as felállásnál, míg Allegri a 3-5-2-es hadrendet választja. Elől a hazaiaknál Dybala mellett Mandzukic kezdhet, a másik oldalon a Ljajic, Icardi, Eder trió rohamozza Buffon kapuját.
Néhány hete már találkozott itt a két gárda, sőt, néhány nap múlva ismételten randevúznak, akkor majd Milánóban. A kupameccs első felvonása tükörsima hazai sikert hozott – és ma is ebben látunk értéket. A Juve erősebb, és ezt ma ismét bebizonyítja. Tippünk így: 1-es!
Dortmund 1-es és +2.5!
A Tuchel legénység szédületes formában van, gólgazdag meccsen verik a kiesőjelöltet!
A házigazda 51 egységgel magabiztosan őrzi a második helyét, Dortmundban egészen félelmetesen tolják Reusék: kilenc siker mellett csak a Darmstadt tudott pontot menteni, de még szeptemberben. Mkhitaryanék egészen elképesztő formában vannak, az idén lejátszott 5 bajnokijukon 4-1-0 a mutatója, és az EL-ben sem ismernek kegyelmet, legutóbb a Portót verték oda-vissza. A játékuk látványos és gólratörő, és végre szinte teljes a keret – mindössze Sokratis sérült. A bőség zavara – persze azért ez kellemesebb probléma.
A Hoffenheimnek egyre melegebb a pite, bár a Huub Stevenst váltó Julian Nagelsmann eddig jól szállt be: ikszeltek a kékek Brémában, majd verték a Mainzot otthon. Ez persze még kevés az üdvösséghez, hiszen 18 ponttal még így is kieső helyen állnak. Idegenben 1-4-6 a mérlegük, csak Augsburgban győztek, de annak már jó ideje. Nagyon jó hír a szakvezetésnek, hogy az alapemberek egytől-egyik egészségesek, és eltiltott sincs.
Az edzőváltás jót tett a Hoffenheimnek, be is találhatnak ma, de ez kevés lesz az üdvösséghez. A Borussia erős, otthon félelmetes, ma sem ismer kegyelmet. Olyan találkozón győz, amelyen lesz legalább három találat!