Hírek

Egy vendég, egy hazai…

Ma irány Németország és Spanyolország!

Paderborn-RB Leipzig 2!

A kiesés ellen küzdő hazaiak alig ha tudják megállítani az éllovast…
Nagyot változott a világ a Paderbornnal. A kék-feketék tavaly még az élvonalban vitézkedtek, most viszont már a másodosztályú létük a tét. A gárda alaposan meggyengült tavalyhoz képest, már túlestek egy edzőváltáson, ám olybá tűnik, a korábbi nagyszerű középpályás, Stefan Effenberg sem tudja kivezetni a válságból az alakulatot.
Jelenleg a társulat mindössze a 16., osztályozós helyen áll, 22 fellépésen 18 egységet gyűjtve. Wahlék otthon gyengék, mutatójuk a Benteler-Arénában 2-5-4. Ami a formájukat illeti, arról mindent elmond, hogy október közepe óta képtelenek nyerni, 2016-ban saját közönségük előtt kapituláltak csúnyán a Kaiserslauternnek szemben (0-4), amit egy bielefeldi iksszel (1-1) igyekeztek rendbe hozni. A helyzetük nagyon necces, ugyanis a mögöttük lévő 1860 Münchent csak 3 ponttal előzik meg – egy-két botlás már a kieső helybe kerülhet. A keret ezúttal sem lesz teljes, két futballista fogadási botrányba keveredett, így Saglik és Lakis, két jó támadó is eltiltott lesz. Ugyancsak a támadószekcióból marad ki a sérült balszélső, Bickel.
A Lipcse vezeti a német másodosztályt, Ralf Ragnick alakulata 47 egységet számlál már, előnye a 3. Nürnberggel szemben immár 9 pont. Idegenben sem gyenge a Red Bull által szponzorált csapat, hét siker mellett háromszor ikszeltek, és csak a St. Paulinál kaptak ki. Ez volt a legutolsó túrájuk a fehér-pirosaknak, de a kudarcot a múlt hétvégén már feledtették az Union Berlin kiütésével (3-0). A legtehetősebb Bundesliga II-es brigád célja egyértelműen a feljutás, ennek megfelelően is igazoltak a nyáron. A keretben mindössze egy kapus sérült – így Gulácsi állhat a góllvonalon -, egy befejező csatár, az amerikai Boyd már bekapcsolódott a közös munkába.
Az egyik oldalon kudarcok, eredménytelenség, rossz hangulat, a másokon sikerek, bizonyítási vágy, önbizalom. Azt gondoljuk, hogy csakúgy, mint ősszel, ezúttal is Forsbergék nyerik meg a találkozót. A pontok Lipcsébe kerülnek! Tippünk így: 2-es!

Eibar-Las Palmas 1! +2,5!

Nem gondoljuk, hogy az otthon erős Eibarnál táltosodna meg az idegenben pocsék Las Palmas…
Az Eibar akár még a nemzetközi porondra is odaérhet, ha így folytatja. A baszk alakulat 25 forduló után 36 egységgel a 7. pozíciót foglalja el, otthon, az Ipurua Municipal Stadium-ban 7-3-3-as a mérlege, a két madridi nagycsapat mellett a Malag nyert nála. José Luis Mendilibar együttese lehetne jobb formában, az utolsó öt bajnokija közül négyet elveszített, és csak egyet nyert meg. A múlt hétvégén Vígóba látogattak Escalantéék, ahol bő egy óra elteltével háromgólos hátrányba kerültek. Inuiék tartását azonban bizonyítja, hogy a hajrában bevertek két találatot, így legalább kozmetikázni tudták a végeredményt.
Mostanában feltűnően gólgazdag mérkőzéseket vív az Eibar, a legutóbbi nyolc bajnokija közül héten esett legalább három találat. A védelem kissé ingatag, erre lehet magyarázat, hogy Luna és Ramis sérüléssel bajlódik ebből a csapatrészből. Keko, egy jobbszélső még kimarad, nem épült fel teljesen, viszont visszatérhet eltiltásából a középpályára az alapembernek számító Dani Garcia.
A Las Palmas kieső helyről várja a folytatást, a kanárik 21 pontig jutottak. Idegenben a legkutyábbak, még nem nyertek, három iksz mellett kilencszer kikaptak, gólkülönbségük a túrákon 11-27. Quique Setién fiai rossz passzban érkeznek az Eibarhoz, utolsó hat bajnokijuk közül ötöt bebuktak, egyszer nyertek. A múlt hétvégén a Barcát megszorongatták a szigeten, de pont nem járt ezért a teljesítményért. Az együttesbe visszatérhet eltiltása után Wakaso, viszont a sérültek közül a védelemben Dani Castellano, David Garcia, a középpályán Javi Castellano, Montoron és Hernan nem lesz bevethető.
Mindkét alakulat motivált lesz, hiszen a hazaiak még megcsíphetik a nemzetközi kupát érő helyen valamelyikét, a vendégek pedig élvonalbeli tagságuk meghosszabbításáért küzdenek. A hazai pálya mellett az erősebb keret is az Eibar mellett szól. A tippünk 1-es, egy másik szelvényen viszont érdemes behúzni a +2.5-ös opciót…

Olvasói sztorik