Hírek

Visszavonta a Loki-indulót a Tankcsapda

2005 óta sok minden változott a labdarúgásban - így magyarázta a döntést a debreceni zenekar.

A Tankcsapda a Debreceni VSC 2005-ös bajnoki címe utáni lelkesedésében alkotta meg az azóta híressé vált Loki-indulót, melynek ismert refrénje: “Bennünk a vér piros-fehér”.

Az elmúlt 10 évben lépten-nyomon ez a dal szólt a debreceni stadionban – egészen eddig. A Vasas ellen ugyanis már egy korábbi indulót hallhattak a szurkolók. A civishir.hu rákérdezett az okára:

– Az elmúlt években nem csak a csapat, de a labdarúgás összessége is alapos változásokon ment keresztül, és mivel már nincs meg bennünk az az érzelmi töltés, ami annak idején a dal megírására ösztönzött minket, úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy átadjuk a lehetőséget a következő generációnak: szülessen egy új induló, ami reményeink szerint hasonló sikerekre ösztönzi majd a debreceni labdarúgást, ahogy tette ez a dal is több mint tíz éven át, mert debreceniként bennünk a vér ettől még továbbra is piros és fehér! – nyilatkozta a Tankcsapda.

A dal ugyanakkor továbbra is ingyenesen letölthető a klub honlapjáról.

Olvasói sztorik