Hírek

Kétszeres szlovák bajnokot is igazolt a Puskás Akadémia

22 évesen már 98 elsőosztályú meccse van Karol Mészárosnak.

Hároméves szerződést írt alá szombat este a Puskás Akdémiával a kétszeres szlovák bajnok, Karol Mészáros. A 22 éves galántai születésű, korábbi szlovák korosztályos válogatott középpályás fiatal kora ellenére 98 szlovák első osztályú mérkőzéssel és nemzetközi kupa tapasztalattal a háta mögött igazolt Felcsútra.

– Sok sikert kívánunk neki, hogy Magyarországon is megmutassa a képességeit – nyilatkozott honlapunknak Takács Mihály főigazgató a megegyezést követően.

– Igazán hálás vagyok a lehetőségért, hogy a Puskás Akadémiához igazolhattam. Nagy lépés ez az életemben, hogy most itt lehetek. Egy rövid időt játszottam ugyan kölcsönben, de mondhatjuk, hogy most váltok a karrierem során először klubot. Mindent meg fogok tenni azért, hogy a csapat megvalósítsa a célkitűzéseit. A legtöbbet jobb szélen vetettek be mostanáig, de előfordult olyan is, hogy baloldalt vagy csatárként játszottam. Puskás mezben is igyekezni fogok a gyorsaságomat kihasználva minél több gólt szerezni – összegzett a puskasakademia.hu-nak Karol Mészáros.

Olvasói sztorik