Hírek

Spanyol kupakaland

Az Atletico és a Granada lesz ma pályaválasztó...

Atletico Madrid-Rayo Vallecano (0-1) 1!

A nyolcaddöntő visszavágóján a matracosok kivívják a továbbjutást!
Az első találkozó az Estadio de Vallecas-ban 1-1-es végeredménnyel zárult. Vezettek a darazsak, de a vendégek a második játékrészben egyenlíteni tudtak.
Az Atletico immár vezeti a La Ligát, Simeone mester alakulata két ponttal előzi meg (az egy meccsel kevesebbet játszott) katalánokat, néggyel pedig a városi rivális Realt. A matracosok formája pazar, a december 20-án elszenvedett vereség óta (Malaga, 1-0) három siker mellett egy találkozót adtak ikszre – épp a Rayo elleni idegenbelit. A piros-fehér-kékek védekezése parádés, hazai környezetben mindössze 5 gólt kaptak, igaz, nem is nagyon szórják meg az ellenfeleiket Griezmannék, hiszen 12 találatot vertek eddig a Vicente Calderonban. A legutóbbi három bajnokin nem kapitulált a hátsó alakzat, és szerintünk ma is kevés az esély erre.
Az Atletico többfrontos küzdelmet vív, így az argentin vezetőedző a kupában gyakran rotálja csapatát. Az odavágón is erősen tartalékos összetételben szerepeltek Torresék, persze, azért így sem rossz brigád futott ki az Estadio de Vallecas-ban. A keretben Tiago sérült, de várhatóan több helyen biztosan változik majd a Celta ellen diadalmaskodó tizenegy. Oblak, Gabi, Koke, Griezmann, Vietto és Godin minden bizonnyal a padon kezd, így viszont lehetősége lesz a többi kvázi peremembernek a bizonyításra. Bár, mint a klubnál több ízben hangsúlyozták, fontos a Király Kupa, így azért nem lepődnénk meg, ha a múlt hetihez képest erősebb alakulat lépne pályára.
A Rayo csak a 19. a bajnokságban, a darazsak célja egyértelműen a bennmaradás kivívása. A gárda rossz formában van, legutóbb hatpontos meccsen kapitulált a Levante vendégeként. A védelme tragikus, 18 bajnokin 43-szor mondott csődöt, így ebben a tekintetben ligaelső. Vendégként halovány (1-1-7), a Las Palmas otthonában győzött még szeptemberben.
Az előző körben a Getafe ellen léptek tovább Mikuék, hazai környezetben 2-0-ra nyertek, vendégként viszont 3-1-re kikaptak – már 3-0-ra is vezettek a kékek, amikor érkezett Bangoura.
A Rayo kerete nem lesz teljes, a szakvezetésnek kapusgondjai vannak, ketten is sérültek a portások közül, így a Valenciától kölcsön kapott hálóőr véd december eleje óta. A védelemben és a középpályán is lesznek hiányzók, egy, a bajnokiról eltiltott hátvéd viszont bevetésre kész.
Nem hiszünk a csodákban… Az idegenben harmatos Rayo nem a Vicente Calderonban támad fel. Az Atletico simán behúzza a győzelmet és így a továbbjutást is. Tippünk ennek megfelelően hendis H!

Granada-Valencia +2.5!

Könnyed játékot várunk a csapatoktól, miután a továbbjutás kérdése a Mestallában már eldőlt…
A denevérek hazai környezetben sima 4-0-lal küldték haza a délieket az első mérkőzésen.
A piros-kék-fehérek az idén is élet-halál harcot folytatnak a bennmaradásért, jelen pillanatban a vonal fölött tanyáznak, de nem lehetnek biztonságban. A hétvégén a Camp Nouban esélyük sem volt, előtte viszont bajnokin otthon verték a Sevillát. Nincs számottevő különbség Fran Ricoék hazai, illetve idegenbeli produktuma között, otthon 8, a túrákon 9 egységet szedtek össze. A formájuk totálisan kiszámíthatatlan, nehéz kikalkulálni, hogy éppen melyik arcát mutatja Jose Ramon Sandoval Huerta alakulata. A védelemben Foulquier, egy fontos bekk nem bevethető, a kezdőben viszont helyet kaphat Ibanez, El-Arabi és Marquez is.
Ha a Granadát kiszámíthatatlansággal jellemeztük, akkor hatványozottan igaz e kitétel a Valenciára is. A denevérek néhány nap elteltével lépesek óriási formaingadozáson keresztülmenni. Gary Neville érkezése nem hozott megújhodást, Negredoék nem tudnak kitörni a szürkeségből. A bajnokságban továbbra is nyeretlen az angollal a társulat, voltak fellángolások, mint például a Granada elleni első ütközet, vagy a Real elleni csörte, de ezt követően simán kikaptak Javi Fuegoék San Sebastianban (Real Sociedad 2-0).
Feghouli és Andre Gomes sérült, de jó páran kimaradnak az alapcsapatból – 4-0-ás előnynél már inkább a vasárnap déli a Rayo elleni bajnoki van a középpontban.
Amolyan tét nélküli mérkőzésként állhatnak a mai találkozónak a csapatok: túl akarnak rajta lenni mielőbb. Ennek megfelelően jöhetnek a találatok, vélhetően mindkét oldalról. Hármat pedig csak összehoznak a felek. Tipp: +2.5!

Olvasói sztorik