Hírek

Spanyol évzáró

A 2015-ös év utolsó előtti napján spanyol fordulót rendeznek, két tippel érkezünk.

Sevilla – Espanyol 1!

Nagyszerű teljesítményt nyújt hazai pályán a Sevilla, amely szerdán az Espanyolt fogadja a spanyol bajnokság 17. fordulójában. Az andalúzok a nyolc otthoni találkozójukból hatot megnyertek, s csupán az Atlético Madrid és a Celta Vigo tudott diadalmaskodni. Ramón Sánchez Pizjuánban legyőzték többek között a Real Madridot és a Barcelonát is. A vendégek idegenben nem igazán sziporkáznak, hat vereség mellett két siker a mérleg. A hazaiaknál sérülés miatt nem léphet pályára Nico Pareja, Beto és Marco Andreolli, míg eltiltását tölti Grzegorz Krychowiak. A másik oldalon csak a piros lapos Pape Diop hagyja ki a találkozót. Az Espanyol nem szeret Andalúziában vendégeskedni. A csapat a legutóbbi öt találkozóját elveszítette a Sevilla ellen. Úgy gondoljuk, most is a hazaiak örülhetnek majd.

Celta Vigo – Athletic Bilbao, mindkét csapat szerez gólt IGEN!

2015. utolsó előtti napján komplett fordulót rendeznek a spanyol élvonalban, a mérkőzések közül a Celta Vigo – Athletic Bilbao ígérkezik az egyik legpikánsabb összecsapásnak. A hazaiak talán a legkellemesebb meglepetését szolgálják az idei pontvadászatnak teljesítményükkel, hiszen 9 győzelemmel, 4 iksszel és 3 vereséggel a tabella 4. helyén állnak. Hazai környezetben is jól megy Eduardo Berizzo alakulatának, hiszen 8 otthoni fellépéséből négyet megnyert, kétszer döntetlent játszott és csupán kétszer kapott ki.
Ami a baszkokat illeti, az Atletic is jól muzsikál, hiszen 7. pozícióban tetszeleg Ernesto Valverde alakulata, köszönhetően a 7-3-6-os mutatójának. Idegenben viszont akadtak problémái a piros-fehéreknek (2-2-4), ezen próbálhatnak meg ma javítani. Hogy sikerül-e, arra nem vennénk mérget, legutóbbi négy meccsén viszont mindig gólt szerzett a Bilbao, a Celtánál pedig 6 meccsre rúg ez a sorozat, így szerintünk egymás ellen is jó esély van a gólváltásra!

Olvasói sztorik