Hírek

Belga kalandok

Ezúttal a belga élvonalba ruccanunk ki, ahol egy hendis és egy sima hazai sikert várunk.

Anderlecht – Westerloo (0-1) 1!

Az Anderlecht szép szériával menetel a tabella élbolyában, viszont komoly gond, hogy 8 döntetlenjével máris rengeteg pontot szórt el, így az éllovas Gent 5 ponttal előzi meg őket. Az nem kérdés, hogy a felsőház tagja lesz a bajnokság következő szakaszában az együttes, ugyanakkor nagyon nem mindegy, hogy oda hány pontot visz majd magával a társaság. Nemrég fontos rangadót nyert a Bruges otthonában (4-1), az előző fordulóban viszont nem bírt idegenben a Lokeren csapatával. Az Európa-ligában is érdekelt lesz még tavasszal a csapat, hiszen a J-csoportból a Tottenham mögött sikerült továbblépniük.
A Westerlo jelenleg a belga élvonal sereghajtója, és ha nem kapja össze magát, akkor könnyen a másodosztályban találhatja magát… A legutóbbi két fordulóban nem kapott ki, de mindkét meccset hazai pályán játszotta. Idegenben szerény 1-4-5 sort tudhat magáénak a tavaly az alapszakaszt 11. helyen záró együttes. Támadásban és védekezésben is komoly gondokkal küzd: a legkevesebb gólt lőtte a mezőnyben, mellette viszont a legtöbbet kapta.
A fent említettek pedig nem mondhatók túl jó előjelnek az Anderlecht elleni meccs előtt. A hazaiak ugyanis rendre tartják zárt védekezésüket a gyengébb csapatok ellen és a Bruges ellen megvillantották támadásbeli erősségeiket is. Komoly tudásbeli különbség van a két együttes közt, mely tavaly egy 4-0-s és egy 3-0-s Anderlecht-győzelemben realizálódott. Idén is sima lehet a brüsszeli összecsapásuk.

Standard Liege – Mouscron 1!

A 9. fogadja a 14. helyen állót a 21. fordulóban. A Standard képtelen idén kiegyensúlyozott teljesítményt mutatni, így 25 pontjával az alsóház tagja, de még minden esélye megvan odaérni a felsőházba. Az Oostende elleni kiütéses (1-4) vereségről jön, előtte azonban otthon megverte a Bruges csapatát (2-0), sőt az Anderlecht is pont nélkül távozott tőle (1-0). A Mouscron viszont egyértelműen alsóházi szintet képvisel, legutóbb a Charleroi ellen 70 percet játszottak emberelőnyben, de képtelenek voltak gólt lőni és pontot szerezni. Érdekes módon vendégként megy jobban a csapatnak, bár a nagyok otthonában rendre így is elvérzik. Ha a Liege valóban a felsőházra hajt, akkor elő kell vennie ismét azt a formáját, mellyel otthon megverte a Bruges-Anderlecht kettőst. Ha azt a szintet tudja hozni, akkor nem okozhat számára gondot a Mouscron legyűrése.

Olvasói sztorik